Szünet - kitudja meddig

Drága olvasóim!
Úgy döntöttem bezárom ezt a blogom, egyszerűen nem tudom folytatni. Majd talán egyszer újra előveszem, de rájöttem, hogy nekem most egy történet túl sok. Sajnálom. Lehetséges, hogy nyáron újrakezdem, de semmi se biztos.

xx Sara

6. fejezet

Hiii. Megjöttem:3 Nehezen de itt vagyok, és meg kell mondjam, hogy a következő hetekben nem lesz rész, hacsak nem szedem össze magam, mert egyhetes táborom van, ami miatt hát.. tuti nem fog sikerülni, de azért bízzunk benne :) 
Elég kis rövidke rész lett, viszont sok minden történik benne, remélem azért tetszeni fog!:) Éééés most sikerült betartanom azt a határidőt amit kiírtam magamnak, ezért mindenki legyen rám nagyon büszke:D

Nem is húzom tovább a szót, jó olvasást!:)

ui. Észrevehettétek, hogy lett zenelejátszó... Igen, lett, tiszta depis dalokkal, amik nem tudom mért lettek depisek, olyan kedvem volt:D

puszi, Sara

Ez az álom, is csak álom marad. Ha nem engedjük el, akkor is rájövünk; nem illünk bele. Az a szerep amit elképzeltünk magunknak nem illik hozzánk. Nem a miénk. Másé. Nekünk nem sikerült. És soha nem is fog. 

  - Tudod - kezdi - nem akartam. Nem akartam, hogy neked rossz legyen. Én csak annyit szerettem volna, hogy ne kerüljünk az utcára. - zokog. Sír. Őszintén megbánta. 

  - Tudom. De már mindegy. Kiléptem. - suttogom. Nem tudom miért vele osztom meg ezt az információt másodszorra, csak úgy érzem tudnia kell. És nem tudom, miért érzem így. Valami hatalmába kerít. Csak tudnám mi az. 

  - Akkor azért nem voltál ott a díjátadón. Kerestelek... 

  - Igen? - kérdezem döbbenten. Ezek szerint már rég ott vannak... Négyen.

  - Igen - mondja szomorúan - Mindenki téged keresett. Köztük én is.

   - És a többiek? Mit mondtak? - valami ésszerű választ várok, de nem kapok. Csak egy hülyeséget.

   - Azt mondták beteg vagy. Nagyon meg vagy fázva, ezért nem lehetsz ott - sóhajtja - Persze mindenki tudja, hogy ez hülyeség. Ezért jöttem ide. Tudtam, hogy itt leszel.
  - Okos lány vagy te - bólintok és felállok.
  - Mit csinálsz? - kérdezi teljesen logikusan. Egyáltalán nem ismer még engem.
  - Odamegyek, mindenkinek elmondom mi az igazság, és pont. Vége ennek az egésznek, én meg nyugodt leszek - felelem, miközben a kabátom már rajtam van.
  Meg sem várom válaszát, kilépek az ajtón. Abban a pillanatban megcsap a piaszag, és beazonosítom a zenét. Ha jól hiszem, éppen LMFAO - Sorry for party rocking című dala megy. Ideillik. Már majdnem nevettem.
  Minden tag ugrál a számra vagy esetleg énekli (ordítja). Még azok is, akik kezében éppen egy üveg alkohol van. Az egyik embert kiszúrtam, aki hozott magának kólát, és felrázta. Mondanom sem kell, lefröcskölte a fél társaságot, egy " YEEEAAAHHH" kiáltással. Elvoltak.
  Jacket nem látom, valahol a emberforgatag közepén lehet, és vedelhet. Az ajtó előtt annyian állnak, hogy a kijáratot akármennyire is nyújtózkodom, nem látom. Kénytelen vagyok könyökkel a hiányos öltözetű lányoknak is, beverni egyet, csakhogy átjussak. Néhányan visszaadják, valakik csak röhögnek, de akad olyan is aki káromkodik, vagy éppen leköp. Hát, jó.
  Nem tudom hogy, de kint vagyok a friss levegőn. A hangos zenétől a fülem még mindig csöng, bár ezzel annyira nem foglalkozom, amikor meglátom azt a dolgot, amit soha nem tudnék elképzelni. A garázs (ahova egyébként is tartottam) tárva - nyitva áll, és két ember a kocsimnak döntve egymáson. A lány sikítozik, a fiú pedig szorítja a csuklóját. A lány Emily, a fiú pedig Jack. Hirtelen elönt a düh, csalódottsággal keveredve.
  Odaszaladok, és cselekszem: beverek egyet Jacknek, aki hátrahőköl, és a feje azon pontját kezdi el fogni, ahová az ütés érkezett. Így jut időm Emtől megkérdezni, hogy hogy van. Nem válaszol, teljesen sokkos állapotba került. Hallom magam mögött Jack lépteit, de én csak a legjobb barátommal foglalkozom. Olyan két másodperc múlva a léptek elhalnak, helyette egy nagy puffanás veszi át a helyét. Megfordulok, a szemem elé pedig olyan látvány tárul, amit szintén nehezen képzeltem volna el a fejemben, de így, hogy igaziból látom, nehezen, de felfogom. Na jó, nem teljesen, de úgy nagyjából.
  Lizy ráugrik Jackre, akinek a keze lendül, de mikor meglátja, hogy lány az illető akit megakar ütni (remélem ezért tette...) leengedi a kezét. Lizy megfogja azt, és a földhöz szorítja. Farkasszemet néznek egymással, és azokat a pillantásokat amikkel illetik egymást, én nehezen tudnám elviselni, de ők tudják.
  Amikor vége van  "beszélgetésüknek" Lizy feláll és elmegy. Nem szól, nem köszön, elmegy. Jack szintén utána. Én meg ott maradok a megdermedt Emily mellett, aki maga elé néz, úgy kétpercenként pislog, és egy könnycsepp folyik le az arcán. 

5. fejezet

Hiiii:) Itt is vagyok, a következő résszel. Nincs sok hozzáfűzni valóm. A díjakat amint lesz időm, hamarosan kiteszem!:)

puszi, Sara

A telefonom újra rezegni kezd, de most csak sms érkezik. Nagyot sóhajtok, és előveszem.

"Ember, ha most nem jössz vissza, akkor soha. Siess, és ezt komolyan mondom. Simon kivan. x"

A szám el van mentve a telefonomba, így aláírása nélkül is tudom, hogy ez Louis. 

De nem. Nem megyek oda vissza. Feladom. Én ezt nem viselem el. Ma este megtartom a bulit, szórakozom, és kész. Mindenkinek jobb, ha megszabadulnak tőlem. Mindenkinek.

- Szóval akkor vége - értelmezte Em harmadszorra. Idáig számoltam, szerintem több lesz ennél, abbahagyom.

  - Ja. Ennyi volt - erősítettem meg. Harmadszorra. 

  - Biztos nem gondolod meg magad? Még csak 21 vagy! - nem fog tudni bizonytalanságot kelteni bennem, döntöttem. 

  - Felnőtt - bólintottam - Dönthetek arról mit akarok. 

  - Na neee. Én ezt nem viselem el - rázta a fejét és gondolkodott, miközben homloka a taxi ablakán pihent.

  Ezután beállt a kínos csend. Nekem nem volt semmi mondanivalóm ezzel kapcsolatban, ő pedig nem tudott mit mondani.
  Az autó leáll, és meglátom a házam. Már itt-ott felbukkan néhány lufi, látszik, hogy Emily kitett magáért, és ezzel kiderült, hogy bírja Jacket. Eddig is tudtam, most se akart volna kiderülni, de így, hogy nem megyek el a díjátadóra... Elrontottam tervét, miszerint majd egyedül fog egy jót bulizni, és kiengedheti magát. Előttem mindig tartja magát, hogy ő erős, de neki is kell engednie. Egy pici bűntudatom támad, de az se azért, mert kiléptem. Emily miatt. Lehet, hogy ma este itt hagyom.
  Gyorsan kifizetem a taxit, és besietek Em után. A ház teljesen fel van dobva, mindenhol színes díszítés. Az asztalon kint van mindenféle pia, a sörök is megérkeztek nagy nehezen. Néhány papírcsákó és trombita is van, hátha egy értelmi fogyatékos is jön, aki ezzel el lesz.
  Felballagok a szobámba, úgy döntök, hogy csak Jack érkezését várom meg, aztán elmegyek. Messzire, kikapcsolódom. Fel is hívok egy közeli welness szállodát, ami eldugott helyen van, és a paprazzik talán békén hagynának.
  Ahogy beszélek a recepcióssal, érzem, hogy a szemem, már-már, lecsukódik, tovább tartanak a pislogások. Kinyomom a telefont, és elalszom.

***

  A dübörgő zenére kelek fel. Kikászálódom az ágyból, az éjjeli szekrényemről kihúzom a telefonom a töltőről, hogy megnézzem mennyi az idő. 22:04. 

  Az agyamon ezerféle cifra káromkodás megy végig, mire kapcsolok, és elkezdek átöltözni. Mikor ez megvolt, benézek a tükörbe, hogy a hajam se álljon szanaszét, amikor egy furcsa, és dühítő látvány fogad. Az arcomon egy hatalmas piros folt, ami nem jelenthet mást, minthogy megnyomódott. Nem mehetek így el. Ah. 

  Várok. Sokáig. Nagyon sokáig. Már már szinte belehalok a várakozásba. Kétpercenként belenézek a tükörbe, de sajnálattal tapasztalom, hogy még mindig semmi, de semmi az égvilágon, változás nincs rajtam. Úgy nézek ki, mint egy összenyomódott alma. Éljen. 

  Már tovább játszanék a telefonomon a játékkal, amikor valaki kopogtat. Először semmi kedvem nincs kinyitni, gondolom, hogy egy részeg tag, aki csak le akar valahol feküdni.
  Sóhajtok, és odasétálok, hogy kinyissam. És bumm. Kész vége, a tervemnek valószínű lőttek, miért is lett volna úgy, ahogy én akarom. Az kész lehetetlenség.
  - Szia - suttogja halkan - Bemehetek?
  Oké. Gondoljuk át. Erre a kérdésre, ha azt válaszolom, hogy nem, akkor egy bunkóbbnak fog beállítani, mint eddig. Sőt, akkor nem is jöhetnék ki a szobámból. De én nem akarom. Ha pedig igent mondok.. Nem tudom mi lenne. Mit akar itt? Megvan hívva?
  - Mit keresel itt? - kérdezem, hátha így elterelhetem a témát. Hát, nem jött be.
  - Ha beengedsz mindent elmondok - arcán egy kicsi mosoly bujkál. Nem tehetek mást beengedem, semmi kedvem nincs ordítozni. Kitárom előtte az ajtót, ő pedig leül az ágyamra. Követem példáját, csak én lefekszem, és a párnába fúrom a fejem - Sajnálom - kezdi mondandóját - Mindent. Elrontottam. Bár gondolom már tudsz róla - felnézek rá, és látom, hogy csak maga elé néz, és bűnbánóan mosolyog - Nem akartam, hogy ekkora botrány legyen belőle. Főleg a te károdra. Úristen mit gondoltam - temeti arcát kezei közé - Sajnálom. Nagyon sajnálom - szipogja - Gondolom, már soha nem is akarsz látni, de én tényleg, nagyon sajnálom... - mellkasa fel- le emelkedik. Sír. Az ember csak akkor szokott így sírni, ha valami tényleg nagy baja van. Kénytelen voltam megsajnálni, valahogy minden utálatom elszállt.
  - Sss. Lizy ne sírj - mellé ülök, és elkezdem simogatni a hátát.
  - Mindent elrontottam - mondja bűnbánóan, és a mellkasomnak dől. Én csak tovább csinálom amit eddig tettem - úgy, ahogy a karrieredet is - ellenkeznék a szavai ellen, csak akkor hazudnék. Mert igaza van. Ő is egy oka, amiért a karrierem szétment. Ő a fő oka. 

4. fejezet / 2. rész

  - Miért mondasz rá ilyet? - kérdezi Simon. Ha valaki nem tudná, ő a menedzser. Öhm, annyira nem bírom. Mondjuk az érzés kölcsönös. Többször is voltak vitáink, talán én vagyok az, akit messzire elküldene csak hogy a banda sikeresebb legyen, és saját maga beállna a helyemre.
  - Mert az. - suttogom magam elé megdermedve. Ott áll az a csaj, az a Lizy, aki átvert. Ott áll, és beszél a kamerába. Ott áll, és szid, hogy hogy tehettem ilyet. Ott áll. Fogalmam sincs mit képzel magáról, de ez sok. Eddig nem az volt, hogy kell az apjának munka? Vagy most mi van?
  - Óóó kösz szépen. - szól oda Harry bosszúsan, miközben Lou már próbálta eltüntetni a vérfoltokat. Aha. Félreértették. Jobb is. Vagyis nem jobb, így is hülyének néznek, de már teljesen mindegy, hogy ki miatt. Úgyis szarul jövök ki belőle.
  Lizy akar felém jönni, nyomában a kamerással, és valamit látok a szemében. Talán sajnálja ez azt egészet, de ennek kicsi a valószínűsége.
  Nem akarok itt maradni, elkezdek szaladni, és csak rohanok. Le a lépcsőn. Nem bírnám ki amíg megjön lift, nekem minél hamarabb el kell innen jutnom. Többen is utánam kiabálnak, viszont egy pillantással sem méltatom őket. Csak szaladok. El innen messzire.
  Ahogy kiérek a levegőre, minimum 50 vaku villan a szemembe, ha nem több. Most ezekre is teszek, csak szaladok tovább. Nem jönnek utánam, maradnek az ajtó előtt, gondolom valaki szintén kijött. Hát ez a valaki megszívta, mert a fotósok elzárták előle az utat.

  Egy kiadós szaladás után, végre elértem arra a helyre, ahol... Na igen, most mindenki azt várja, hogy mondjam azt, ez az a hely, ahol rajtam kívül még senki sem járt, és itt szoktam kikapcsolódni. Nem. Ez egyáltalán nem így van. Itt még soha a büdös életbe nem jártam, sőt valószínű eltévedtem.
  Kénytelen vagyok röhögni magamon. Bunyóztam, amivel tuti biztos benne leszek az újságban, megláttam az ellenségem, akit még csak nem is ismerek, most meg egy helyen vagyok egyedül, ami gőzöm sincs hol van.
  A zsebemben valami rezegni kezd, ami a telefonomon kívül semmi más nem lehet. A kijelzőn Emily neve villog, a képével együtt, ami egy kivételes, mert sikerült elérnem, hogy mosolyogjon. Nem szokása, ezért különleges ez az egész. Vigyorogva jutott eszembe az a nyári délután, amikor ketten kimentünk a tengerhez, és csak szórakoztunk. Ketten. Akkor még nem voltam híres, nem volt ez a napi felhajtás, csak simán egy gimibe jártam, minden péntek este összegyűltünk egyikünk házában a haverokkal, szórakoztunk, élveztük, hogy szabadok vagyunk.
  Mára ez nincs így. Jelenleg ide-oda szaladgálunk, nincs időnk arra se, hogy beszélgessünk egy jót. A nyarak is olyanok, hogy turné, itt, turné ott, nehogy aludjál, mert újabb koncerted van. Borzalmas. A srácokkal is meguntuk egymást, néha úgy felidegesítjük a másikat, hogy abból egy naaagy vita következik, ami arra jó, hogy olyan dolgokat vágjunk egymás fejéhez, amiket megbánunk. Sőt, azok a kiabálós ének nem is mi vagyunk. Csak simán megvisel minket a munka, fáradtak vagyunk, ezért ki kell valakin élni a düht, ami bennünk van. Ennyi. Különben meg bírjuk egymást. Vagyis.. Legtöbbször.
  Most még vele se szeretnék beszélni, kinyomom. Sóhajtok. Egy pici nyugalmat szeretnék, hogy átgondoljam a dolgokat. Kell ez nekem? Szükségem van arra, hogy minden egyes mozdulatommal újságok címlapján szerepeljek? Erre nekem kell válaszolnom. Csak nekem.






Dága olvasók! Itt is lenne a fejezet befejezése, azon a napon, amelyiken ki is volt írva. Picit összecsapott lett, bár remélem elnyeri a tetszéseteket.
Láthattátok, a blog elnyerte az első díját, és pont a kedvenc blogírómtól, szóval nagyon boldog voltam aznap. :) 
Szeretném, hogyha kapnék néhány komit, hogy mégis milyen a történet, hihi^^
puszi, Sara

4. fejezet / 1. rész

Hi readers!:) Új rész, itt is van a 4. fejezet! Köszönöm a 6 feliratkozót, és az 1000+ oldalmegjelenítést!:)) Sorry, sorry hogy ilyen későn, csak zsúfoltak a napjaim, most hétvégén se vagyok gépnél, ezért gondoltam, hogy kirakom a felét,(mondhatni ez egy kis ízelítő) és majd ha minden jól megy jövőhéten remélhetőleg kint lesz a másik fele.:)
puszi, Sara

  - Niall, ha jót akarsz magadnak, most utána mész. Nem mehetett ki az épületből nem engedik meg neki. És majd később a késéssel elszámolunk. Most csak béküljetek ki, és legyen béke - mondta Lou. Ezért is szeretem. Megért minket.
  Vigyorogva egy aprót bólintottam, ami egyet jelentett egy köszönömmel. Kirohantam a folyosóra, ahol hirtelen fogalmam sem volt, hova mehetett Hazz ebben a 10 emeletes épületben. Az tuti, hogy nem maradt itt a másodikon. Elgondolkodtam mit szoktam én csinálni ilyenkor amikor nyugalomra van szükségem, és aztán leesett.
  A liften benyomtam a tizedik emeletet, és reménykedtem, hogy ott lesz. Amint a lift felért, én megkerestem a lépcsőt, ami a tetőtérre vezet fel. Kettesével véve a lépcsőfokokat felszaladtam, és gondolatom bebizonyosodott. Ott volt, és a korláton csak kifelé bámult. Ezen a helyen volt egy fotózásunk, amire mindig mosolyogva emlékezem vissza, hiszen a szél annyira fújt, hogy alig bírtunk megállni a lábunkon.
  - Menj innen. - Harry még mindig háttal állt nekem, gondolom meghallotta ahogy közeledem felé. Nem hallgattam rá, csak simán mellé álltam, és én is ránehezedtem a korlátra, mindkét kezemmel.
  - Cső. Mizu? - kezdtem elég bénán a beszélgetést. Jó, értem én, nem a legjobb, tudom. De hát, igazából fogalma sincs mit kéne ebben a helyzetben mondanom.
  Harry nem válaszolt semmit, csak meredten bámult. Nem szólt semmit, még csak rám sem nézett. Be kell vallanom, ezt az egészet én csináltam magammal, bár igazából már arra se emlékszem, hogy mi volt a baj.
  - Na. Haver, én nem akarom ezt játszani, és gondolj bele, ha legalább most nem, akkor a rajongók, meg a sajtó előtt legyél velem rendes. Oké? - nem akartam úgy érzelmeskedni, mint egy csaj, és fogalmam sincs mennyire sikerült ezt teljesítenem.
  - Jó. Szia. - Na nee. Ez nekem nem elég. Tény, makacs vagyok, nem is kicsit. Nehéz az élet.
  - Egyébként hogy vagy?
  - Nem hallottad? - nézett rám szúrósan - Menj innen! - hangjában érződött a düh, ha ő ezt bármennyire nem akarta.
  - Nem. - mondtam határozottan. Harry rám nézett, és akkor már tudtam, hogy ez baj volt. Ja, plusz, hogy az edzéseknek megvannak az előnyei.
  És akkor... Na. Elmondanám szépen ha tudnám, de nem tudom. Harry rám támad, megkérdezi még egyszer, hogy mit mondtam, én elismétlem, ő megkérdezi még egyszer, én megint elmondom, ő kiakad, én megvonom a vállam, ő rám támad, én ráordítok, hogy mit képzel, őt ez mind nem érdekli, és bever egyet, én káromkodom egyet aztán visszaadom neki, felreped a szája, eltátja a száját, hogy mégis hogy képzeltem, hogy a nagy, szuper, tökéletes Harry Stylest bántom. Ezek után azt hiszem már nem kell folytatnom.
  - Srácok, ez mi volt? - jött fel Simon egy riporterrel, plusz a fiúkkal. A riporter már beszélt a kamerába, gondolom az egész bunyót felvették.
  - Ez egy rohadék. 

3. fejezet

  Hogy miért mondtam azt, hogy én vásárolom meg a söröket? Ígyis-úgyis  az én pénzemből lett volna, de ennek más oka van. Alkoholmenteseket fogok vásárolni. Direkt. Így a fogyatékos emberek csak azt fogják hinni két üveg után, hogy berúgtak, és tettetik, hogy részegek, ami miatt kidőlnek. Minden évbe ez van. Ez a buli az ajándéka tőlem. Amióta van pénzem, azóta megy ez a sorozat. Általában élvezem, mivel most már minden elkövethető bakit ismerek, így azokat próbálom megelőzni. 

  - Horan!! - hallom meg Emily hangját. Már reggel azért jött ide, mert ő titokban, de bírja Jacket, így a szülinapjáról se feledkezett meg. Nem vallja be, de én ismerem annyira, hogy tudjam. - Mikor akarsz kikelni az ágyból? - ezt elrontotta. Talán ha nem a földszintről ordítana fel az emeltre, tudná, hogy éppen fürdök, és már rég kikeltem az ágyból. Mindegy. 

***

  - Hány sör kell? - kérdezi Emily már a bevásárlóközpontban. Egy szemüveget viseltem, egy állszakállt, és egy parókát sapkával. Egy rajongó így is felismert, de mindegy.

  - 90 - en leszünk. 270. - számolom ki gyorsan fejben. Ezek az emberek olyanok, hogy minimum 3 sört megisznak.

  - Az kevés. - igen, ő is tudja, milyen ez.

  - Jó, legyen 360 de nem több. - mondom, és gyorsan megszólítom az egyik eladót, aki mellettünk sétál el. - Jó napot, tudna nekünk 360 alkoholmentes sört hozni? - teszem fel a kissé, sőt inkább nagyon fura kérdést. A fiatal lány csak néz, valószínű ő is felismert. Remek. És nem mond semmit.
  - Ha most nem szólalsz meg, neked annyi. - erre a csaj felsikít. Egyikőnk se erre számított.
  A bevásárlóközpontot lassan ellepik a rajongók, én meg képtelen vagyok autogramokat és fényképeket osztogatni. A dolog odáig fajul, hogy a rendőrök is kijönnek, és próbálják kitolni a 100-nál is több rajongót az épületből. Minket Emilyvel a testőrök segítenek ki. Emilyt többször is megütik, sőt volt aki még le is köpte, amiért ő legszívesebben visszaköpött volna, de az egyik testőr a szája elé tette a kezét, amitől csak elfojtott hangon lehetett káromkodást hallani. Éljen.
  Em már megszokhatta, hogy a twitterén trágár üzeneteket kap, elmebeteg rajongóktól, hisz' ez megy már azóta, amióta még régebben járni kezdtünk. Mikor szakítottunk azok a pletykák jártak, hogy Emily Johnson összetörte Niall Horan szívét, a directionerek pedig támadnak. Akkoriban egy rajongó a háza elé ment, egy pisztollyal. A directioner már börtönben van, de ez akkor is durva, és Emilyt biztos, hogy szíven ütötte, mert azóta se csípi a rajongókat.
  Nagy nehezen kijutottunk az áruházból, és az egyik testőr beültetett minket egy nagy fekete terepjáróba. Emilynek felszabadul a szája, így kikáromkodhatja magát. Én csak bámulok magam elé, és azon gondolkodom, milyen álruhát kéne szereznem, hogy senki se ismerjen fel. Nem ez az első eset, hogy ez történt.
  - Most hogyan fogok piát szerezni estére? - kérdezem inkább magamtól, minthogy mástól. Sajnos a válasz nem tőlem jön:
  - Miért kell neked estére pia? - ajj Paul maradjál már: pia = buli. Nem logikus??
  - Bulit tartok az egyik haveromnak. - válaszolom neki. Emily nincs itt, biztos azon gondolkozik hogy köpjön vissza.
  - Ma biztos nem. - mondja Paul a testőrünk, és megnyomja a dudát, mert még mindig nem sikerült kijutnunk a parkolóból. A rajongók nemes egyszerűséggel beállnak az autó elé. - Komolyan mondom egyszer elütöm az egyiket. - mindhármunknak jó napja van az biztos.
  - Hogy érted, hogy ma biztos nem? - teszem fel a kérdést, az első mondatára.
  - Ma felléptek valamilyen showban este. Asszem 6 - kor. - Mi a szar? Nekem biztos nem lesz ma semmilyen fellépésem semmilyen showban. - Szóval ma ne tarts semmilyen bulit se. - mondta, és fellélegzett, mert végre kijutott az útra. A rajongók már nem, viszont a paparazzik még mindig követtek.
  - Mi a mai programom? - súgom oda oldalra Emilynek, akinek a telefonos naptárjába bele vannak írva a fellépések. Szinte ő a személyes menedzserem. Simon is szokta irigyelni.
  Em előhúzza az okostelefonját a zsebéből, amit még tőlem kapott szülinapjára. Feloldja a képernyőt, nyomkod még egy picit, és elkerekedik a szeme.
  - Öööö. - látszik rajta, hogy nem tud mit mondani. Ez nem jó. Ez nem jelent jót. Ez nagyon nem jelent jót.
  - Nyögd már ki. - kezd fogyni a türelmem, amit ő is észlel, ezért inkább cselekszik, hogy ne hergeljen tovább.
  - Ma lett volna ruhapróbád... - és igen. Ezt jól elcsesztem. Mint mindig. - Egy órája kezdődött. Hol a mobilod? - kérdezte, de nem értettem miért.
  - Otthon. Miért? - mikor megláttam kétségbeesett tekintetét, aztán leesett. Legalább 20 nem fogadott hívásom lehet Loutól és a többiektől. Éljen. - Paul. Erre a címre légy szíves. - mondtam és lediktáltam a címet, ahol a ruhapróba van. Ha egyáltalán még tart.
  Ahogy Lou munkahelyéhez értünk, én kiszálltam az autóból, és Paul hajtott tovább Emmel. Bátorságot veszek és benyitok a nagy bejárati ajtón. Ahogy elsétáltam idáig, néhány fotós követett, de ide már nem szabad bejönniük, így megnyugszom, ha lehet így mondani. Elsétálok a portáig, ahol egy csinos ki hölgy ül, és épp telefonál. Amikor észrevesz felemeli a mutatóujját, hogy pillanat, és beszélget tovább. Olyan fél perc után végre rám szenteli minden figyelmét, én pedig megkérdezem hol találom a stylistom. Picit kutat a számítógépen, aztán leolvassa a szöveget a képernyőről.
  - Fent a második emeleten a hármas teremben vannak. - mosolyog rám, aztán újra tárcsáz egy számot a telefonon. Gondolom ugyanazét, akivel az előbb is beszélt.
  Elindulok a lift felé. Már nagyjából ismerem ezt a terepet, többször is jártam itt. A lift felér a második emeletre, én pedig megcélzom azt a termet, amit mondtak nekem. Mielőtt belépnék illedelmesen kopogok kettőt, aztán kinyitom az ajtót. Az összes szám rám tapad, és mindegyik dühöt áraszt. Na jó, nem mindegyik, csak Loué, és Harryé. Loué természetesen a munka miatt, Harryé pedig... Gondolom azért mert összevesztünk és leordítottam a fejét.
  - Én most kimegyek elszívok egy cigit. - mondta Zayn. Igen, ő nem bírja nagyon az ilyen 'izzik köztünk a levegő' szituációkat. Liam szintén vele tartott, így csak négyen maradtunk, Louissal. Ő csak leült az egyik fotelbe és nyomkodni kezdte a telefonját.
  - Bocs a késésért. - tártam szét a karom. - Gondok akadtak. - Louis Harry és Lou mögül fejcsóválva nézett rám a telefonjából, miszerint ez rossz megoldás.
  - Aha gondok mi? Basszus mi van veled mostanában? Fogalmam sincs mi bajod van, és te nem mondod el! Basszus ne várj tőlem semmit se ezek után jó?! Semmit! Elegem van belőled! - üvöltött Harry és elment. Aki régen a legjobb spanom volt, most elment. Utál engem. Nem tudom miért, de utál.


Hi Readers!:) Itt is lenne a 3. fejezet! Ez nem olyan nagyon eseménydús, először azt gondoltam ebben a buli lesz, de aztán megváltozott valahogy a véleményem, így ilyen lett. Aztán most előbb is hoztam, szóval parádé van:D Azért remélem mindenkinek elnyeri a tetszését, és kapok komikat:)
puszi, Sara

2. fejezet

Drága readers! Nagyonnagyonnagyon köszönöm a 4 rendszeres olvasót, nem hittem volna, hogy az első rész után ekkora sikerem lesz.:) Új információnak csak annyi, hogy a részek 2 héten belül (az előző fejezettől számítva) fognak érkezni. Ennek az az oka, hogy szeretnék hosszú, de nem összecsapott és tartalmas részeket hozni. Remélem ez nem baj.:') Nem szeretnék nagy hegyi beszédet mondani, de szeretném, ha nem csak Betti, hanem a másik 3 rendszeres olvasóm közül legalább az egyik komizna, mi jó ebben a blogban, vagy ha esetleg hibát észlelne mi rossz. Előre is köszönöm. <3
ui: a részecske picit rövid lett, remélem nem baj.:)

puszi, Sara

  Mit fogok csinálni? Komolyan kérdezi? De hát nekem erről fogalmam sincs.

  - Tudnom kéne? - nevetek fel zavartan. Utálom a munkám. Vagyis inkább a paparazzikat. Mindent elrontanak. 

  - Ezt is jól elintézted. Egyébként hogy nézett ki? - rám veti a szemeit, ami picit kellemetlen. Sőt, ahogy néz...
  - Mi? - kérdeztem döbbentem, pedig teljesen jól tudtam miről beszél.
  - A csajszi, te is tudod, ne játszd a hülyét! - kiáltott rám. Valaki ilyenkor besértődne, de én már megszoktam, ráadásul, csak a türelmemet növeli. Néhány ember nem érti, de a szakmabeliek tudják milyen nehéz ez a munka. Az emberiség megítél egy embert, akiről semmit sem tud. Folynak a pletykák, a sztár egyszer csak depressziós lesz, aztán rájön, ezeknek nem kell bedőlni. Én megtanultam, Emnek köszönhetően.
  - Rendben. - kezdem. Tudom, hogy egy hosszadalmas leírást kér, szóval nem gondolkodom, csak hadarok - Kábé 170 centi, szőke hát középig érő hajjal, vékony alakkal. Egy One Directionos pólót viselt, és Lizy a neve. - Emily elkezdett a lábával toporogni, ami egyet jelent azzal, hogy gondolkodik.
  - Mi volt a vezetékneve? - kérdezte idegesen.
  - Nem tudom. Nem mondta. Egyébként meg ártatlannak tűnt. - vontam vállat. Már egyáltalán nem érdekelt milyen felfordulás van kint, inkább csak, pihenni szerettem volna egy kicsit.
  - Hah! A kis cseles... - nézett rejtelmesen, és elővette a telefonját. Csak csöndben néztem ahogy kikeresi a névjegyet, és hívja a kiválasztottat. Meglepetésemre kihangosítja.
  - Ohh, Szia Mily. - hallom meg az ismerős női hangot. Ez nem lehet igaz! Honnan ismerik egymást egyáltalán? - Hogy vagy?
  - Szia, hogy megy az újság? - kérdezi Emily, amire csak furcsán nézek rá, de ő int a szemeivel, hogy maradjak csöndben, különben baj lesz.
  - Az újság? Öö. Na-nagyon j-jól. - dadog Lizy a vonal túlsó végén. Itt valami nincs rendben.
  - Na, valami baj van? Nekem elmondhatod. Nem mondom el senkinek. Tudod, legjobb barátnők vagyunk. - Emilynek a "legjobb barátnők vagyunk" kijelentését sose szabad elhinni. Minden ismerősének ezt mondja, csakhogy ez nagyon nagy hazugság. Ha igaz lenne akkor se szabadna elhinni. Ebben a kijelentésben az az egy jó van, hogy Em így mindenről értesül. Ismeri őt a fél ország, és ő is ismeri a fél országot.
  - Jajj ari vagy, de nem kell ezt mondanod, tudom, hogy nem is igaz. - Lizy az igazság közelében volt, de Emet még ez se rémítette meg. Az arca ugyanolyan kemény maradt, de a hangja sírós lett. Senki ne dőljön be ennek, Emily harmadik főiskolája színészképző volt.
  - Mi? Ho-ho-hogy gondo-dolhatod e-ezt? - csak a hangja volt másmilyen. Úgy dadogott, mintha sírt volna. De nem. Magában tudom, hogy röhögött.
  Aztán Lizy belekezdett. Először természetesen bocsánatot kért, hogy ilyennel mert vádolni az ő drága Milyjét, csak utána kezdődött a fekete leves. Ami miatt... Ami miatt valószínű tönkre fogok menni. Hogy képzelheti, hogy csak simán tönkre tesz, mert a nagy újságíró apjának ettől függ az állása? Attól, hogy vagy becsempészi a lánya Niall Horant, és akkor tud valamit írni, ami érdekli a világot, vagy az unalmas politikáról ír, ami senkit nem érdekel... Én a politikát választanám. Nem küldeném a lányomat egy sztár közelébe, főleg nem egy depressziós sztár közelébe. Istenem. Ebből az egészből nagyon rossz dolog fog kisülni.
  - Oh te szegény. Sok sikert. - mondta Emily, és letette a telefont. - Hazamegyek, és kitalálok valamit, mit lehetne csinálni. - köszönni nem szokása, így csak kinyitja az ajtót, amikor megint hangos sikítás hangzik el, plusz a vakuk megvakítják. Csak egy nagyot sóhajtok, és bemegyek a szobámba. Előhalászom a laptopon, és próbálom elütni valamivel az időt. Nem szokásom, de most meg kell néznem a híreket, miket írtak rólam. Mit kell tagadnom, csakhogy tudjak róla. Szóval. Én amatőr, megnyitom a Google - t, és beírom a nevem. Rákattintok az első linkre, amit a kereső kihoz. Itt máris egy olyan cikkel találkozok, amiben megerősítettem a hírt, miszerint, tényleg megerőszakoltam egy rajongót. Oké.
  Egy: Honnan szedte Lizy, hogy megerőszakoltam? Kettő: Miért pont rólam kell az apjának cikket írnia? Három: Mikor erősítettem meg a hírt???

  - KELJÉL FEL VAZZZE! - kíván nekem picit hangosan jó reggelt, drága haverom, Jack. Sokat piál, drogozik, csajozik, bulizik, káromkodik. Nincs munkája, és nincs háza, minden nap más csajnál kel fel. Már előre sejtem, hogy az ittlétének oka az, hogy a ma esti buli elmarad, az éjszakai csaja pedig kidobta őt. Én vagyok a támasza, igazából tök jó arc, mikor józan. Már csak egy bibi van: hogyan jutott be a házba?
  - Reggelt. - mondom, és most kivételesen nem vagyok fáradt. Nagyon is kipihent vagyok. - Mit keresel itt? Hogy jutottál be? - teszem fel neki az első kérdéseket, amik eszembe jutnak.
  - Fuu g**i az exed kiabált velem reggel egy sort, mert látta, ahogy füvezek.. Aztán elmondtam neki a panaszaim, hogy az esti csajom kidobott, mert szerinte a f****m kicsi... Ugye, hogy mekkora r****c? - a kérdésére csak bólintottam. Túl akartam a beszédén esni, mert a káromkodás nem az én műfajom. - Szerintem is.. Szóval a csajod, végül beengedett. Vagyis nem engedett be, csak el volt foglalva magával, miszerint, mekkora egy p**** vagyok... Mikor nem figyelt bejöttem, és ide jöttem hozzád, hogy megmondjam fogok egy partyt tartani.. Mégpedig nálad. - Nem értettem mit akar, hisz' jelenleg az egyik értelmes haverjával kéne lennie. Mindig akkor szokott hozzám jönni, amikor szülinapja van. Jééé, tényleg szülinapja van!
  - Boldog szülinapot haver! - öleltem meg. Csak egy vigyort kaptam tőle, amivel már tudta, hogy beleegyeztem - Azért várjunk.. - akarom mondani az egyetlen egy feltételt, amit csak azért szabok, hogy megszívassam. Rémült arcot vág, de tudo - Én vásárolom meg a söröket. - mondtam egy kis csellel. Jack újra vigyorogni kezdett.
  - Kösz. - már kifele vette az irányt a szobámból, de megállítottam.
  - Hányan lesznek? - tudom, hogy sok ismerőse van, de azért kell szabni egy határt, hogy a legeslegfogyatékosabbak ne jöjjenek el. 3 évvel ezelőtt is így volt, és eléggé megbántam. Mára inkább elővigyázatos vagyok.
  - 124 - et számolt a csitri. - mondja oda félvállról.
  - Max. 90. Nem több. - kiáltok utána, és bízok benne, hogy meghallja.