6. fejezet

Hiii. Megjöttem:3 Nehezen de itt vagyok, és meg kell mondjam, hogy a következő hetekben nem lesz rész, hacsak nem szedem össze magam, mert egyhetes táborom van, ami miatt hát.. tuti nem fog sikerülni, de azért bízzunk benne :) 
Elég kis rövidke rész lett, viszont sok minden történik benne, remélem azért tetszeni fog!:) Éééés most sikerült betartanom azt a határidőt amit kiírtam magamnak, ezért mindenki legyen rám nagyon büszke:D
Nem is húzom tovább a szót, jó olvasást!:)
ui. Észrevehettétek, hogy lett zenelejátszó... Igen, lett, tiszta depis dalokkal, amik nem tudom mért lettek depisek, olyan kedvem volt:D
puszi, Sara

Ez az álom, is csak álom marad. Ha nem engedjük el, akkor is rájövünk; nem illünk bele. Az a szerep amit elképzeltünk magunknak nem illik hozzánk. Nem a miénk. Másé. Nekünk nem sikerült. És soha nem is fog. 


  - Tudod - kezdi - nem akartam. Nem akartam, hogy neked rossz legyen. Én csak annyit szerettem volna, hogy ne kerüljünk az utcára. - zokog. Sír. Őszintén megbánta. 
  - Tudom. De már mindegy. Kiléptem. - suttogom. Nem tudom miért vele osztom meg ezt az információt másodszorra, csak úgy érzem tudnia kell. És nem tudom, miért érzem így. Valami hatalmába kerít. Csak tudnám mi az. 
  - Akkor azért nem voltál ott a díjátadón. Kerestelek... 
  - Igen? - kérdezem döbbenten. Ezek szerint már rég ott vannak... Négyen.
  - Igen - mondja szomorúan - Mindenki téged keresett. Köztük én is.
   - És a többiek? Mit mondtak? - valami ésszerű választ várok, de nem kapok. Csak egy hülyeséget.
   - Azt mondták beteg vagy. Nagyon meg vagy fázva, ezért nem lehetsz ott - sóhajtja - Persze mindenki tudja, hogy ez hülyeség. Ezért jöttem ide. Tudtam, hogy itt leszel.
  - Okos lány vagy te - bólintok és felállok.
  - Mit csinálsz? - kérdezi teljesen logikusan. Egyáltalán nem ismer még engem.
  - Odamegyek, mindenkinek elmondom mi az igazság, és pont. Vége ennek az egésznek, én meg nyugodt leszek - felelem, miközben a kabátom már rajtam van.
  Meg sem várom válaszát, kilépek az ajtón. Abban a pillanatban megcsap a piaszag, és beazonosítom a zenét. Ha jól hiszem, éppen LMFAO - Sorry for party rocking című dala megy. Ideillik. Már majdnem nevettem.
  Minden tag ugrál a számra vagy esetleg énekli (ordítja). Még azok is, akik kezében éppen egy üveg alkohol van. Az egyik embert kiszúrtam, aki hozott magának kólát, és felrázta. Mondanom sem kell, lefröcskölte a fél társaságot, egy " YEEEAAAHHH" kiáltással. Elvoltak.
  Jacket nem látom, valahol a emberforgatag közepén lehet, és vedelhet. Az ajtó előtt annyian állnak, hogy a kijáratot akármennyire is nyújtózkodom, nem látom. Kénytelen vagyok könyökkel a hiányos öltözetű lányoknak is, beverni egyet, csakhogy átjussak. Néhányan visszaadják, valakik csak röhögnek, de akad olyan is aki káromkodik, vagy éppen leköp. Hát, jó.
  Nem tudom hogy, de kint vagyok a friss levegőn. A hangos zenétől a fülem még mindig csöng, bár ezzel annyira nem foglalkozom, amikor meglátom azt a dolgot, amit soha nem tudnék elképzelni. A garázs (ahova egyébként is tartottam) tárva - nyitva áll, és két ember a kocsimnak döntve egymáson. A lány sikítozik, a fiú pedig szorítja a csuklóját. A lány Emily, a fiú pedig Jack. Hirtelen elönt a düh, csalódottsággal keveredve.
  Odaszaladok, és cselekszem: beverek egyet Jacknek, aki hátrahőköl, és a feje azon pontját kezdi el fogni, ahová az ütés érkezett. Így jut időm Emtől megkérdezni, hogy hogy van. Nem válaszol, teljesen sokkos állapotba került. Hallom magam mögött Jack lépteit, de én csak a legjobb barátommal foglalkozom. Olyan két másodperc múlva a léptek elhalnak, helyette egy nagy puffanás veszi át a helyét. Megfordulok, a szemem elé pedig olyan látvány tárul, amit szintén nehezen képzeltem volna el a fejemben, de így, hogy igaziból látom, nehezen, de felfogom. Na jó, nem teljesen, de úgy nagyjából.
  Lizy ráugrik Jackre, akinek a keze lendül, de mikor meglátja, hogy lány az illető akit megakar ütni (remélem ezért tette...) leengedi a kezét. Lizy megfogja azt, és a földhöz szorítja. Farkasszemet néznek egymással, és azokat a pillantásokat amikkel illetik egymást, én nehezen tudnám elviselni, de ők tudják.
  Amikor vége van  "beszélgetésüknek" Lizy feláll és elmegy. Nem szól, nem köszön, elmegy. Jack szintén utána. Én meg ott maradok a megdermedt Emily mellett, aki maga elé néz, úgy kétpercenként pislog, és egy könnycsepp folyik le az arcán. 

5. fejezet

Hiiii:) Itt is vagyok, a következő résszel. Nincs sok hozzáfűzni valóm. A díjakat amint lesz időm, hamarosan kiteszem!:)
puszi, Sara



A telefonom újra rezegni kezd, de most csak sms érkezik. Nagyot sóhajtok, és előveszem.

"Ember, ha most nem jössz vissza, akkor soha. Siess, és ezt komolyan mondom. Simon kivan. x"

A szám el van mentve a telefonomba, így aláírása nélkül is tudom, hogy ez Louis. 
De nem. Nem megyek oda vissza. Feladom. Én ezt nem viselem el. Ma este megtartom a bulit, szórakozom, és kész. Mindenkinek jobb, ha megszabadulnak tőlem. Mindenkinek.

- Szóval akkor vége - értelmezte Em harmadszorra. Idáig számoltam, szerintem több lesz ennél, abbahagyom.
  - Ja. Ennyi volt - erősítettem meg. Harmadszorra. 
  - Biztos nem gondolod meg magad? Még csak 21 vagy! - nem fog tudni bizonytalanságot kelteni bennem, döntöttem. 
  - Felnőtt - bólintottam - Dönthetek arról mit akarok. 
  - Na neee. Én ezt nem viselem el - rázta a fejét és gondolkodott, miközben homloka a taxi ablakán pihent.
  Ezután beállt a kínos csend. Nekem nem volt semmi mondanivalóm ezzel kapcsolatban, ő pedig nem tudott mit mondani.
  Az autó leáll, és meglátom a házam. Már itt-ott felbukkan néhány lufi, látszik, hogy Emily kitett magáért, és ezzel kiderült, hogy bírja Jacket. Eddig is tudtam, most se akart volna kiderülni, de így, hogy nem megyek el a díjátadóra... Elrontottam tervét, miszerint majd egyedül fog egy jót bulizni, és kiengedheti magát. Előttem mindig tartja magát, hogy ő erős, de neki is kell engednie. Egy pici bűntudatom támad, de az se azért, mert kiléptem. Emily miatt. Lehet, hogy ma este itt hagyom.
  Gyorsan kifizetem a taxit, és besietek Em után. A ház teljesen fel van dobva, mindenhol színes díszítés. Az asztalon kint van mindenféle pia, a sörök is megérkeztek nagy nehezen. Néhány papírcsákó és trombita is van, hátha egy értelmi fogyatékos is jön, aki ezzel el lesz.
  Felballagok a szobámba, úgy döntök, hogy csak Jack érkezését várom meg, aztán elmegyek. Messzire, kikapcsolódom. Fel is hívok egy közeli welness szállodát, ami eldugott helyen van, és a paprazzik talán békén hagynának.
  Ahogy beszélek a recepcióssal, érzem, hogy a szemem, már-már, lecsukódik, tovább tartanak a pislogások. Kinyomom a telefont, és elalszom.

***

  A dübörgő zenére kelek fel. Kikászálódom az ágyból, az éjjeli szekrényemről kihúzom a telefonom a töltőről, hogy megnézzem mennyi az idő. 22:04. 
  Az agyamon ezerféle cifra káromkodás megy végig, mire kapcsolok, és elkezdek átöltözni. Mikor ez megvolt, benézek a tükörbe, hogy a hajam se álljon szanaszét, amikor egy furcsa, és dühítő látvány fogad. Az arcomon egy hatalmas piros folt, ami nem jelenthet mást, minthogy megnyomódott. Nem mehetek így el. Ah. 
  Várok. Sokáig. Nagyon sokáig. Már már szinte belehalok a várakozásba. Kétpercenként belenézek a tükörbe, de sajnálattal tapasztalom, hogy még mindig semmi, de semmi az égvilágon, változás nincs rajtam. Úgy nézek ki, mint egy összenyomódott alma. Éljen. 
  Már tovább játszanék a telefonomon a játékkal, amikor valaki kopogtat. Először semmi kedvem nincs kinyitni, gondolom, hogy egy részeg tag, aki csak le akar valahol feküdni.
  Sóhajtok, és odasétálok, hogy kinyissam. És bumm. Kész vége, a tervemnek valószínű lőttek, miért is lett volna úgy, ahogy én akarom. Az kész lehetetlenség.
  - Szia - suttogja halkan - Bemehetek?
  Oké. Gondoljuk át. Erre a kérdésre, ha azt válaszolom, hogy nem, akkor egy bunkóbbnak fog beállítani, mint eddig. Sőt, akkor nem is jöhetnék ki a szobámból. De én nem akarom. Ha pedig igent mondok.. Nem tudom mi lenne. Mit akar itt? Megvan hívva?
  - Mit keresel itt? - kérdezem, hátha így elterelhetem a témát. Hát, nem jött be.
  - Ha beengedsz mindent elmondok - arcán egy kicsi mosoly bujkál. Nem tehetek mást beengedem, semmi kedvem nincs ordítozni. Kitárom előtte az ajtót, ő pedig leül az ágyamra. Követem példáját, csak én lefekszem, és a párnába fúrom a fejem - Sajnálom - kezdi mondandóját - Mindent. Elrontottam. Bár gondolom már tudsz róla - felnézek rá, és látom, hogy csak maga elé néz, és bűnbánóan mosolyog - Nem akartam, hogy ekkora botrány legyen belőle. Főleg a te károdra. Úristen mit gondoltam - temeti arcát kezei közé - Sajnálom. Nagyon sajnálom - szipogja - Gondolom, már soha nem is akarsz látni, de én tényleg, nagyon sajnálom... - mellkasa fel- le emelkedik. Sír. Az ember csak akkor szokott így sírni, ha valami tényleg nagy baja van. Kénytelen voltam megsajnálni, valahogy minden utálatom elszállt.
  - Sss. Lizy ne sírj - mellé ülök, és elkezdem simogatni a hátát.
  - Mindent elrontottam - mondja bűnbánóan, és a mellkasomnak dől. Én csak tovább csinálom amit eddig tettem - úgy, ahogy a karrieredet is - ellenkeznék a szavai ellen, csak akkor hazudnék. Mert igaza van. Ő is egy oka, amiért a karrierem szétment. Ő a fő oka.