Hiiii:) Itt is vagyok, a következő résszel. Nincs sok hozzáfűzni valóm. A díjakat amint lesz időm, hamarosan kiteszem!:)
puszi, Sara
"Ember, ha most nem jössz vissza, akkor soha. Siess, és ezt komolyan mondom. Simon kivan. x"
A szám el van mentve a telefonomba, így aláírása nélkül is tudom, hogy ez Louis.
De nem. Nem megyek oda vissza. Feladom. Én ezt nem viselem el. Ma este megtartom a bulit, szórakozom, és kész. Mindenkinek jobb, ha megszabadulnak tőlem. Mindenkinek.
- Szóval akkor vége - értelmezte Em harmadszorra. Idáig számoltam, szerintem több lesz ennél, abbahagyom.
- Ja. Ennyi volt - erősítettem meg. Harmadszorra.
- Biztos nem gondolod meg magad? Még csak 21 vagy! - nem fog tudni bizonytalanságot kelteni bennem, döntöttem.
- Felnőtt - bólintottam - Dönthetek arról mit akarok.
- Na neee. Én ezt nem viselem el - rázta a fejét és gondolkodott, miközben homloka a taxi ablakán pihent.
Ezután beállt a kínos csend. Nekem nem volt semmi mondanivalóm ezzel kapcsolatban, ő pedig nem tudott mit mondani.
Az autó leáll, és meglátom a házam. Már itt-ott felbukkan néhány lufi, látszik, hogy Emily kitett magáért, és ezzel kiderült, hogy bírja Jacket. Eddig is tudtam, most se akart volna kiderülni, de így, hogy nem megyek el a díjátadóra... Elrontottam tervét, miszerint majd egyedül fog egy jót bulizni, és kiengedheti magát. Előttem mindig tartja magát, hogy ő erős, de neki is kell engednie. Egy pici bűntudatom támad, de az se azért, mert kiléptem. Emily miatt. Lehet, hogy ma este itt hagyom.
Gyorsan kifizetem a taxit, és besietek Em után. A ház teljesen fel van dobva, mindenhol színes díszítés. Az asztalon kint van mindenféle pia, a sörök is megérkeztek nagy nehezen. Néhány papírcsákó és trombita is van, hátha egy értelmi fogyatékos is jön, aki ezzel el lesz.
Felballagok a szobámba, úgy döntök, hogy csak Jack érkezését várom meg, aztán elmegyek. Messzire, kikapcsolódom. Fel is hívok egy közeli welness szállodát, ami eldugott helyen van, és a paprazzik talán békén hagynának.
Ahogy beszélek a recepcióssal, érzem, hogy a szemem, már-már, lecsukódik, tovább tartanak a pislogások. Kinyomom a telefont, és elalszom.
Az autó leáll, és meglátom a házam. Már itt-ott felbukkan néhány lufi, látszik, hogy Emily kitett magáért, és ezzel kiderült, hogy bírja Jacket. Eddig is tudtam, most se akart volna kiderülni, de így, hogy nem megyek el a díjátadóra... Elrontottam tervét, miszerint majd egyedül fog egy jót bulizni, és kiengedheti magát. Előttem mindig tartja magát, hogy ő erős, de neki is kell engednie. Egy pici bűntudatom támad, de az se azért, mert kiléptem. Emily miatt. Lehet, hogy ma este itt hagyom.
Gyorsan kifizetem a taxit, és besietek Em után. A ház teljesen fel van dobva, mindenhol színes díszítés. Az asztalon kint van mindenféle pia, a sörök is megérkeztek nagy nehezen. Néhány papírcsákó és trombita is van, hátha egy értelmi fogyatékos is jön, aki ezzel el lesz.
Felballagok a szobámba, úgy döntök, hogy csak Jack érkezését várom meg, aztán elmegyek. Messzire, kikapcsolódom. Fel is hívok egy közeli welness szállodát, ami eldugott helyen van, és a paprazzik talán békén hagynának.
Ahogy beszélek a recepcióssal, érzem, hogy a szemem, már-már, lecsukódik, tovább tartanak a pislogások. Kinyomom a telefont, és elalszom.
***
A dübörgő zenére kelek fel. Kikászálódom az ágyból, az éjjeli szekrényemről kihúzom a telefonom a töltőről, hogy megnézzem mennyi az idő. 22:04.
Az agyamon ezerféle cifra káromkodás megy végig, mire kapcsolok, és elkezdek átöltözni. Mikor ez megvolt, benézek a tükörbe, hogy a hajam se álljon szanaszét, amikor egy furcsa, és dühítő látvány fogad. Az arcomon egy hatalmas piros folt, ami nem jelenthet mást, minthogy megnyomódott. Nem mehetek így el. Ah.
Várok. Sokáig. Nagyon sokáig. Már már szinte belehalok a várakozásba. Kétpercenként belenézek a tükörbe, de sajnálattal tapasztalom, hogy még mindig semmi, de semmi az égvilágon, változás nincs rajtam. Úgy nézek ki, mint egy összenyomódott alma. Éljen.
Már tovább játszanék a telefonomon a játékkal, amikor valaki kopogtat. Először semmi kedvem nincs kinyitni, gondolom, hogy egy részeg tag, aki csak le akar valahol feküdni.
Sóhajtok, és odasétálok, hogy kinyissam. És bumm. Kész vége, a tervemnek valószínű lőttek, miért is lett volna úgy, ahogy én akarom. Az kész lehetetlenség.
- Szia - suttogja halkan - Bemehetek?
Oké. Gondoljuk át. Erre a kérdésre, ha azt válaszolom, hogy nem, akkor egy bunkóbbnak fog beállítani, mint eddig. Sőt, akkor nem is jöhetnék ki a szobámból. De én nem akarom. Ha pedig igent mondok.. Nem tudom mi lenne. Mit akar itt? Megvan hívva?
- Mit keresel itt? - kérdezem, hátha így elterelhetem a témát. Hát, nem jött be.
- Ha beengedsz mindent elmondok - arcán egy kicsi mosoly bujkál. Nem tehetek mást beengedem, semmi kedvem nincs ordítozni. Kitárom előtte az ajtót, ő pedig leül az ágyamra. Követem példáját, csak én lefekszem, és a párnába fúrom a fejem - Sajnálom - kezdi mondandóját - Mindent. Elrontottam. Bár gondolom már tudsz róla - felnézek rá, és látom, hogy csak maga elé néz, és bűnbánóan mosolyog - Nem akartam, hogy ekkora botrány legyen belőle. Főleg a te károdra. Úristen mit gondoltam - temeti arcát kezei közé - Sajnálom. Nagyon sajnálom - szipogja - Gondolom, már soha nem is akarsz látni, de én tényleg, nagyon sajnálom... - mellkasa fel- le emelkedik. Sír. Az ember csak akkor szokott így sírni, ha valami tényleg nagy baja van. Kénytelen voltam megsajnálni, valahogy minden utálatom elszállt.
- Sss. Lizy ne sírj - mellé ülök, és elkezdem simogatni a hátát.
- Mindent elrontottam - mondja bűnbánóan, és a mellkasomnak dől. Én csak tovább csinálom amit eddig tettem - úgy, ahogy a karrieredet is - ellenkeznék a szavai ellen, csak akkor hazudnék. Mert igaza van. Ő is egy oka, amiért a karrierem szétment. Ő a fő oka.
Sóhajtok, és odasétálok, hogy kinyissam. És bumm. Kész vége, a tervemnek valószínű lőttek, miért is lett volna úgy, ahogy én akarom. Az kész lehetetlenség.
- Szia - suttogja halkan - Bemehetek?
Oké. Gondoljuk át. Erre a kérdésre, ha azt válaszolom, hogy nem, akkor egy bunkóbbnak fog beállítani, mint eddig. Sőt, akkor nem is jöhetnék ki a szobámból. De én nem akarom. Ha pedig igent mondok.. Nem tudom mi lenne. Mit akar itt? Megvan hívva?
- Mit keresel itt? - kérdezem, hátha így elterelhetem a témát. Hát, nem jött be.
- Ha beengedsz mindent elmondok - arcán egy kicsi mosoly bujkál. Nem tehetek mást beengedem, semmi kedvem nincs ordítozni. Kitárom előtte az ajtót, ő pedig leül az ágyamra. Követem példáját, csak én lefekszem, és a párnába fúrom a fejem - Sajnálom - kezdi mondandóját - Mindent. Elrontottam. Bár gondolom már tudsz róla - felnézek rá, és látom, hogy csak maga elé néz, és bűnbánóan mosolyog - Nem akartam, hogy ekkora botrány legyen belőle. Főleg a te károdra. Úristen mit gondoltam - temeti arcát kezei közé - Sajnálom. Nagyon sajnálom - szipogja - Gondolom, már soha nem is akarsz látni, de én tényleg, nagyon sajnálom... - mellkasa fel- le emelkedik. Sír. Az ember csak akkor szokott így sírni, ha valami tényleg nagy baja van. Kénytelen voltam megsajnálni, valahogy minden utálatom elszállt.
- Sss. Lizy ne sírj - mellé ülök, és elkezdem simogatni a hátát.
- Mindent elrontottam - mondja bűnbánóan, és a mellkasomnak dől. Én csak tovább csinálom amit eddig tettem - úgy, ahogy a karrieredet is - ellenkeznék a szavai ellen, csak akkor hazudnék. Mert igaza van. Ő is egy oka, amiért a karrierem szétment. Ő a fő oka.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése