4. fejezet / 2. rész


  - Miért mondasz rá ilyet? - kérdezi Simon. Ha valaki nem tudná, ő a menedzser. Öhm, annyira nem bírom. Mondjuk az érzés kölcsönös. Többször is voltak vitáink, talán én vagyok az, akit messzire elküldene csak hogy a banda sikeresebb legyen, és saját maga beállna a helyemre.
  - Mert az. - suttogom magam elé megdermedve. Ott áll az a csaj, az a Lizy, aki átvert. Ott áll, és beszél a kamerába. Ott áll, és szid, hogy hogy tehettem ilyet. Ott áll. Fogalmam sincs mit képzel magáról, de ez sok. Eddig nem az volt, hogy kell az apjának munka? Vagy most mi van?
  - Óóó kösz szépen. - szól oda Harry bosszúsan, miközben Lou már próbálta eltüntetni a vérfoltokat. Aha. Félreértették. Jobb is. Vagyis nem jobb, így is hülyének néznek, de már teljesen mindegy, hogy ki miatt. Úgyis szarul jövök ki belőle.
  Lizy akar felém jönni, nyomában a kamerással, és valamit látok a szemében. Talán sajnálja ez azt egészet, de ennek kicsi a valószínűsége.
  Nem akarok itt maradni, elkezdek szaladni, és csak rohanok. Le a lépcsőn. Nem bírnám ki amíg megjön lift, nekem minél hamarabb el kell innen jutnom. Többen is utánam kiabálnak, viszont egy pillantással sem méltatom őket. Csak szaladok. El innen messzire.
  Ahogy kiérek a levegőre, minimum 50 vaku villan a szemembe, ha nem több. Most ezekre is teszek, csak szaladok tovább. Nem jönnek utánam, maradnek az ajtó előtt, gondolom valaki szintén kijött. Hát ez a valaki megszívta, mert a fotósok elzárták előle az utat.

  Egy kiadós szaladás után, végre elértem arra a helyre, ahol... Na igen, most mindenki azt várja, hogy mondjam azt, ez az a hely, ahol rajtam kívül még senki sem járt, és itt szoktam kikapcsolódni. Nem. Ez egyáltalán nem így van. Itt még soha a büdös életbe nem jártam, sőt valószínű eltévedtem.
  Kénytelen vagyok röhögni magamon. Bunyóztam, amivel tuti biztos benne leszek az újságban, megláttam az ellenségem, akit még csak nem is ismerek, most meg egy helyen vagyok egyedül, ami gőzöm sincs hol van.
  A zsebemben valami rezegni kezd, ami a telefonomon kívül semmi más nem lehet. A kijelzőn Emily neve villog, a képével együtt, ami egy kivételes, mert sikerült elérnem, hogy mosolyogjon. Nem szokása, ezért különleges ez az egész. Vigyorogva jutott eszembe az a nyári délután, amikor ketten kimentünk a tengerhez, és csak szórakoztunk. Ketten. Akkor még nem voltam híres, nem volt ez a napi felhajtás, csak simán egy gimibe jártam, minden péntek este összegyűltünk egyikünk házában a haverokkal, szórakoztunk, élveztük, hogy szabadok vagyunk.
  Mára ez nincs így. Jelenleg ide-oda szaladgálunk, nincs időnk arra se, hogy beszélgessünk egy jót. A nyarak is olyanok, hogy turné, itt, turné ott, nehogy aludjál, mert újabb koncerted van. Borzalmas. A srácokkal is meguntuk egymást, néha úgy felidegesítjük a másikat, hogy abból egy naaagy vita következik, ami arra jó, hogy olyan dolgokat vágjunk egymás fejéhez, amiket megbánunk. Sőt, azok a kiabálós ének nem is mi vagyunk. Csak simán megvisel minket a munka, fáradtak vagyunk, ezért ki kell valakin élni a düht, ami bennünk van. Ennyi. Különben meg bírjuk egymást. Vagyis.. Legtöbbször.
  Most még vele se szeretnék beszélni, kinyomom. Sóhajtok. Egy pici nyugalmat szeretnék, hogy átgondoljam a dolgokat. Kell ez nekem? Szükségem van arra, hogy minden egyes mozdulatommal újságok címlapján szerepeljek? Erre nekem kell válaszolnom. Csak nekem.






Dága olvasók! Itt is lenne a fejezet befejezése, azon a napon, amelyiken ki is volt írva. Picit összecsapott lett, bár remélem elnyeri a tetszéseteket.
Láthattátok, a blog elnyerte az első díját, és pont a kedvenc blogírómtól, szóval nagyon boldog voltam aznap. :) 
Szeretném, hogyha kapnék néhány komit, hogy mégis milyen a történet, hihi^^
puszi, Sara

4. fejezet / 1. rész

Hi readers!:) Új rész, itt is van a 4. fejezet! Köszönöm a 6 feliratkozót, és az 1000+ oldalmegjelenítést!:)) Sorry, sorry hogy ilyen későn, csak zsúfoltak a napjaim, most hétvégén se vagyok gépnél, ezért gondoltam, hogy kirakom a felét,(mondhatni ez egy kis ízelítő) és majd ha minden jól megy jövőhéten remélhetőleg kint lesz a másik fele.:)
puszi, Sara



  - Niall, ha jót akarsz magadnak, most utána mész. Nem mehetett ki az épületből nem engedik meg neki. És majd később a késéssel elszámolunk. Most csak béküljetek ki, és legyen béke - mondta Lou. Ezért is szeretem. Megért minket.
  Vigyorogva egy aprót bólintottam, ami egyet jelentett egy köszönömmel. Kirohantam a folyosóra, ahol hirtelen fogalmam sem volt, hova mehetett Hazz ebben a 10 emeletes épületben. Az tuti, hogy nem maradt itt a másodikon. Elgondolkodtam mit szoktam én csinálni ilyenkor amikor nyugalomra van szükségem, és aztán leesett.
  A liften benyomtam a tizedik emeletet, és reménykedtem, hogy ott lesz. Amint a lift felért, én megkerestem a lépcsőt, ami a tetőtérre vezet fel. Kettesével véve a lépcsőfokokat felszaladtam, és gondolatom bebizonyosodott. Ott volt, és a korláton csak kifelé bámult. Ezen a helyen volt egy fotózásunk, amire mindig mosolyogva emlékezem vissza, hiszen a szél annyira fújt, hogy alig bírtunk megállni a lábunkon.
  - Menj innen. - Harry még mindig háttal állt nekem, gondolom meghallotta ahogy közeledem felé. Nem hallgattam rá, csak simán mellé álltam, és én is ránehezedtem a korlátra, mindkét kezemmel.
  - Cső. Mizu? - kezdtem elég bénán a beszélgetést. Jó, értem én, nem a legjobb, tudom. De hát, igazából fogalma sincs mit kéne ebben a helyzetben mondanom.
  Harry nem válaszolt semmit, csak meredten bámult. Nem szólt semmit, még csak rám sem nézett. Be kell vallanom, ezt az egészet én csináltam magammal, bár igazából már arra se emlékszem, hogy mi volt a baj.
  - Na. Haver, én nem akarom ezt játszani, és gondolj bele, ha legalább most nem, akkor a rajongók, meg a sajtó előtt legyél velem rendes. Oké? - nem akartam úgy érzelmeskedni, mint egy csaj, és fogalmam sincs mennyire sikerült ezt teljesítenem.
  - Jó. Szia. - Na nee. Ez nekem nem elég. Tény, makacs vagyok, nem is kicsit. Nehéz az élet.
  - Egyébként hogy vagy?
  - Nem hallottad? - nézett rám szúrósan - Menj innen! - hangjában érződött a düh, ha ő ezt bármennyire nem akarta.
  - Nem. - mondtam határozottan. Harry rám nézett, és akkor már tudtam, hogy ez baj volt. Ja, plusz, hogy az edzéseknek megvannak az előnyei.
  És akkor... Na. Elmondanám szépen ha tudnám, de nem tudom. Harry rám támad, megkérdezi még egyszer, hogy mit mondtam, én elismétlem, ő megkérdezi még egyszer, én megint elmondom, ő kiakad, én megvonom a vállam, ő rám támad, én ráordítok, hogy mit képzel, őt ez mind nem érdekli, és bever egyet, én káromkodom egyet aztán visszaadom neki, felreped a szája, eltátja a száját, hogy mégis hogy képzeltem, hogy a nagy, szuper, tökéletes Harry Stylest bántom. Ezek után azt hiszem már nem kell folytatnom.
  - Srácok, ez mi volt? - jött fel Simon egy riporterrel, plusz a fiúkkal. A riporter már beszélt a kamerába, gondolom az egész bunyót felvették.
  - Ez egy rohadék.