Szünet - kitudja meddig

Drága olvasóim!
Úgy döntöttem bezárom ezt a blogom, egyszerűen nem tudom folytatni. Majd talán egyszer újra előveszem, de rájöttem, hogy nekem most egy történet túl sok. Sajnálom. Lehetséges, hogy nyáron újrakezdem, de semmi se biztos.

xx Sara

6. fejezet

Hiii. Megjöttem:3 Nehezen de itt vagyok, és meg kell mondjam, hogy a következő hetekben nem lesz rész, hacsak nem szedem össze magam, mert egyhetes táborom van, ami miatt hát.. tuti nem fog sikerülni, de azért bízzunk benne :) 
Elég kis rövidke rész lett, viszont sok minden történik benne, remélem azért tetszeni fog!:) Éééés most sikerült betartanom azt a határidőt amit kiírtam magamnak, ezért mindenki legyen rám nagyon büszke:D
Nem is húzom tovább a szót, jó olvasást!:)
ui. Észrevehettétek, hogy lett zenelejátszó... Igen, lett, tiszta depis dalokkal, amik nem tudom mért lettek depisek, olyan kedvem volt:D
puszi, Sara

Ez az álom, is csak álom marad. Ha nem engedjük el, akkor is rájövünk; nem illünk bele. Az a szerep amit elképzeltünk magunknak nem illik hozzánk. Nem a miénk. Másé. Nekünk nem sikerült. És soha nem is fog. 


  - Tudod - kezdi - nem akartam. Nem akartam, hogy neked rossz legyen. Én csak annyit szerettem volna, hogy ne kerüljünk az utcára. - zokog. Sír. Őszintén megbánta. 
  - Tudom. De már mindegy. Kiléptem. - suttogom. Nem tudom miért vele osztom meg ezt az információt másodszorra, csak úgy érzem tudnia kell. És nem tudom, miért érzem így. Valami hatalmába kerít. Csak tudnám mi az. 
  - Akkor azért nem voltál ott a díjátadón. Kerestelek... 
  - Igen? - kérdezem döbbenten. Ezek szerint már rég ott vannak... Négyen.
  - Igen - mondja szomorúan - Mindenki téged keresett. Köztük én is.
   - És a többiek? Mit mondtak? - valami ésszerű választ várok, de nem kapok. Csak egy hülyeséget.
   - Azt mondták beteg vagy. Nagyon meg vagy fázva, ezért nem lehetsz ott - sóhajtja - Persze mindenki tudja, hogy ez hülyeség. Ezért jöttem ide. Tudtam, hogy itt leszel.
  - Okos lány vagy te - bólintok és felállok.
  - Mit csinálsz? - kérdezi teljesen logikusan. Egyáltalán nem ismer még engem.
  - Odamegyek, mindenkinek elmondom mi az igazság, és pont. Vége ennek az egésznek, én meg nyugodt leszek - felelem, miközben a kabátom már rajtam van.
  Meg sem várom válaszát, kilépek az ajtón. Abban a pillanatban megcsap a piaszag, és beazonosítom a zenét. Ha jól hiszem, éppen LMFAO - Sorry for party rocking című dala megy. Ideillik. Már majdnem nevettem.
  Minden tag ugrál a számra vagy esetleg énekli (ordítja). Még azok is, akik kezében éppen egy üveg alkohol van. Az egyik embert kiszúrtam, aki hozott magának kólát, és felrázta. Mondanom sem kell, lefröcskölte a fél társaságot, egy " YEEEAAAHHH" kiáltással. Elvoltak.
  Jacket nem látom, valahol a emberforgatag közepén lehet, és vedelhet. Az ajtó előtt annyian állnak, hogy a kijáratot akármennyire is nyújtózkodom, nem látom. Kénytelen vagyok könyökkel a hiányos öltözetű lányoknak is, beverni egyet, csakhogy átjussak. Néhányan visszaadják, valakik csak röhögnek, de akad olyan is aki káromkodik, vagy éppen leköp. Hát, jó.
  Nem tudom hogy, de kint vagyok a friss levegőn. A hangos zenétől a fülem még mindig csöng, bár ezzel annyira nem foglalkozom, amikor meglátom azt a dolgot, amit soha nem tudnék elképzelni. A garázs (ahova egyébként is tartottam) tárva - nyitva áll, és két ember a kocsimnak döntve egymáson. A lány sikítozik, a fiú pedig szorítja a csuklóját. A lány Emily, a fiú pedig Jack. Hirtelen elönt a düh, csalódottsággal keveredve.
  Odaszaladok, és cselekszem: beverek egyet Jacknek, aki hátrahőköl, és a feje azon pontját kezdi el fogni, ahová az ütés érkezett. Így jut időm Emtől megkérdezni, hogy hogy van. Nem válaszol, teljesen sokkos állapotba került. Hallom magam mögött Jack lépteit, de én csak a legjobb barátommal foglalkozom. Olyan két másodperc múlva a léptek elhalnak, helyette egy nagy puffanás veszi át a helyét. Megfordulok, a szemem elé pedig olyan látvány tárul, amit szintén nehezen képzeltem volna el a fejemben, de így, hogy igaziból látom, nehezen, de felfogom. Na jó, nem teljesen, de úgy nagyjából.
  Lizy ráugrik Jackre, akinek a keze lendül, de mikor meglátja, hogy lány az illető akit megakar ütni (remélem ezért tette...) leengedi a kezét. Lizy megfogja azt, és a földhöz szorítja. Farkasszemet néznek egymással, és azokat a pillantásokat amikkel illetik egymást, én nehezen tudnám elviselni, de ők tudják.
  Amikor vége van  "beszélgetésüknek" Lizy feláll és elmegy. Nem szól, nem köszön, elmegy. Jack szintén utána. Én meg ott maradok a megdermedt Emily mellett, aki maga elé néz, úgy kétpercenként pislog, és egy könnycsepp folyik le az arcán. 

5. fejezet

Hiiii:) Itt is vagyok, a következő résszel. Nincs sok hozzáfűzni valóm. A díjakat amint lesz időm, hamarosan kiteszem!:)
puszi, Sara



A telefonom újra rezegni kezd, de most csak sms érkezik. Nagyot sóhajtok, és előveszem.

"Ember, ha most nem jössz vissza, akkor soha. Siess, és ezt komolyan mondom. Simon kivan. x"

A szám el van mentve a telefonomba, így aláírása nélkül is tudom, hogy ez Louis. 
De nem. Nem megyek oda vissza. Feladom. Én ezt nem viselem el. Ma este megtartom a bulit, szórakozom, és kész. Mindenkinek jobb, ha megszabadulnak tőlem. Mindenkinek.

- Szóval akkor vége - értelmezte Em harmadszorra. Idáig számoltam, szerintem több lesz ennél, abbahagyom.
  - Ja. Ennyi volt - erősítettem meg. Harmadszorra. 
  - Biztos nem gondolod meg magad? Még csak 21 vagy! - nem fog tudni bizonytalanságot kelteni bennem, döntöttem. 
  - Felnőtt - bólintottam - Dönthetek arról mit akarok. 
  - Na neee. Én ezt nem viselem el - rázta a fejét és gondolkodott, miközben homloka a taxi ablakán pihent.
  Ezután beállt a kínos csend. Nekem nem volt semmi mondanivalóm ezzel kapcsolatban, ő pedig nem tudott mit mondani.
  Az autó leáll, és meglátom a házam. Már itt-ott felbukkan néhány lufi, látszik, hogy Emily kitett magáért, és ezzel kiderült, hogy bírja Jacket. Eddig is tudtam, most se akart volna kiderülni, de így, hogy nem megyek el a díjátadóra... Elrontottam tervét, miszerint majd egyedül fog egy jót bulizni, és kiengedheti magát. Előttem mindig tartja magát, hogy ő erős, de neki is kell engednie. Egy pici bűntudatom támad, de az se azért, mert kiléptem. Emily miatt. Lehet, hogy ma este itt hagyom.
  Gyorsan kifizetem a taxit, és besietek Em után. A ház teljesen fel van dobva, mindenhol színes díszítés. Az asztalon kint van mindenféle pia, a sörök is megérkeztek nagy nehezen. Néhány papírcsákó és trombita is van, hátha egy értelmi fogyatékos is jön, aki ezzel el lesz.
  Felballagok a szobámba, úgy döntök, hogy csak Jack érkezését várom meg, aztán elmegyek. Messzire, kikapcsolódom. Fel is hívok egy közeli welness szállodát, ami eldugott helyen van, és a paprazzik talán békén hagynának.
  Ahogy beszélek a recepcióssal, érzem, hogy a szemem, már-már, lecsukódik, tovább tartanak a pislogások. Kinyomom a telefont, és elalszom.

***

  A dübörgő zenére kelek fel. Kikászálódom az ágyból, az éjjeli szekrényemről kihúzom a telefonom a töltőről, hogy megnézzem mennyi az idő. 22:04. 
  Az agyamon ezerféle cifra káromkodás megy végig, mire kapcsolok, és elkezdek átöltözni. Mikor ez megvolt, benézek a tükörbe, hogy a hajam se álljon szanaszét, amikor egy furcsa, és dühítő látvány fogad. Az arcomon egy hatalmas piros folt, ami nem jelenthet mást, minthogy megnyomódott. Nem mehetek így el. Ah. 
  Várok. Sokáig. Nagyon sokáig. Már már szinte belehalok a várakozásba. Kétpercenként belenézek a tükörbe, de sajnálattal tapasztalom, hogy még mindig semmi, de semmi az égvilágon, változás nincs rajtam. Úgy nézek ki, mint egy összenyomódott alma. Éljen. 
  Már tovább játszanék a telefonomon a játékkal, amikor valaki kopogtat. Először semmi kedvem nincs kinyitni, gondolom, hogy egy részeg tag, aki csak le akar valahol feküdni.
  Sóhajtok, és odasétálok, hogy kinyissam. És bumm. Kész vége, a tervemnek valószínű lőttek, miért is lett volna úgy, ahogy én akarom. Az kész lehetetlenség.
  - Szia - suttogja halkan - Bemehetek?
  Oké. Gondoljuk át. Erre a kérdésre, ha azt válaszolom, hogy nem, akkor egy bunkóbbnak fog beállítani, mint eddig. Sőt, akkor nem is jöhetnék ki a szobámból. De én nem akarom. Ha pedig igent mondok.. Nem tudom mi lenne. Mit akar itt? Megvan hívva?
  - Mit keresel itt? - kérdezem, hátha így elterelhetem a témát. Hát, nem jött be.
  - Ha beengedsz mindent elmondok - arcán egy kicsi mosoly bujkál. Nem tehetek mást beengedem, semmi kedvem nincs ordítozni. Kitárom előtte az ajtót, ő pedig leül az ágyamra. Követem példáját, csak én lefekszem, és a párnába fúrom a fejem - Sajnálom - kezdi mondandóját - Mindent. Elrontottam. Bár gondolom már tudsz róla - felnézek rá, és látom, hogy csak maga elé néz, és bűnbánóan mosolyog - Nem akartam, hogy ekkora botrány legyen belőle. Főleg a te károdra. Úristen mit gondoltam - temeti arcát kezei közé - Sajnálom. Nagyon sajnálom - szipogja - Gondolom, már soha nem is akarsz látni, de én tényleg, nagyon sajnálom... - mellkasa fel- le emelkedik. Sír. Az ember csak akkor szokott így sírni, ha valami tényleg nagy baja van. Kénytelen voltam megsajnálni, valahogy minden utálatom elszállt.
  - Sss. Lizy ne sírj - mellé ülök, és elkezdem simogatni a hátát.
  - Mindent elrontottam - mondja bűnbánóan, és a mellkasomnak dől. Én csak tovább csinálom amit eddig tettem - úgy, ahogy a karrieredet is - ellenkeznék a szavai ellen, csak akkor hazudnék. Mert igaza van. Ő is egy oka, amiért a karrierem szétment. Ő a fő oka. 

4. fejezet / 2. rész


  - Miért mondasz rá ilyet? - kérdezi Simon. Ha valaki nem tudná, ő a menedzser. Öhm, annyira nem bírom. Mondjuk az érzés kölcsönös. Többször is voltak vitáink, talán én vagyok az, akit messzire elküldene csak hogy a banda sikeresebb legyen, és saját maga beállna a helyemre.
  - Mert az. - suttogom magam elé megdermedve. Ott áll az a csaj, az a Lizy, aki átvert. Ott áll, és beszél a kamerába. Ott áll, és szid, hogy hogy tehettem ilyet. Ott áll. Fogalmam sincs mit képzel magáról, de ez sok. Eddig nem az volt, hogy kell az apjának munka? Vagy most mi van?
  - Óóó kösz szépen. - szól oda Harry bosszúsan, miközben Lou már próbálta eltüntetni a vérfoltokat. Aha. Félreértették. Jobb is. Vagyis nem jobb, így is hülyének néznek, de már teljesen mindegy, hogy ki miatt. Úgyis szarul jövök ki belőle.
  Lizy akar felém jönni, nyomában a kamerással, és valamit látok a szemében. Talán sajnálja ez azt egészet, de ennek kicsi a valószínűsége.
  Nem akarok itt maradni, elkezdek szaladni, és csak rohanok. Le a lépcsőn. Nem bírnám ki amíg megjön lift, nekem minél hamarabb el kell innen jutnom. Többen is utánam kiabálnak, viszont egy pillantással sem méltatom őket. Csak szaladok. El innen messzire.
  Ahogy kiérek a levegőre, minimum 50 vaku villan a szemembe, ha nem több. Most ezekre is teszek, csak szaladok tovább. Nem jönnek utánam, maradnek az ajtó előtt, gondolom valaki szintén kijött. Hát ez a valaki megszívta, mert a fotósok elzárták előle az utat.

  Egy kiadós szaladás után, végre elértem arra a helyre, ahol... Na igen, most mindenki azt várja, hogy mondjam azt, ez az a hely, ahol rajtam kívül még senki sem járt, és itt szoktam kikapcsolódni. Nem. Ez egyáltalán nem így van. Itt még soha a büdös életbe nem jártam, sőt valószínű eltévedtem.
  Kénytelen vagyok röhögni magamon. Bunyóztam, amivel tuti biztos benne leszek az újságban, megláttam az ellenségem, akit még csak nem is ismerek, most meg egy helyen vagyok egyedül, ami gőzöm sincs hol van.
  A zsebemben valami rezegni kezd, ami a telefonomon kívül semmi más nem lehet. A kijelzőn Emily neve villog, a képével együtt, ami egy kivételes, mert sikerült elérnem, hogy mosolyogjon. Nem szokása, ezért különleges ez az egész. Vigyorogva jutott eszembe az a nyári délután, amikor ketten kimentünk a tengerhez, és csak szórakoztunk. Ketten. Akkor még nem voltam híres, nem volt ez a napi felhajtás, csak simán egy gimibe jártam, minden péntek este összegyűltünk egyikünk házában a haverokkal, szórakoztunk, élveztük, hogy szabadok vagyunk.
  Mára ez nincs így. Jelenleg ide-oda szaladgálunk, nincs időnk arra se, hogy beszélgessünk egy jót. A nyarak is olyanok, hogy turné, itt, turné ott, nehogy aludjál, mert újabb koncerted van. Borzalmas. A srácokkal is meguntuk egymást, néha úgy felidegesítjük a másikat, hogy abból egy naaagy vita következik, ami arra jó, hogy olyan dolgokat vágjunk egymás fejéhez, amiket megbánunk. Sőt, azok a kiabálós ének nem is mi vagyunk. Csak simán megvisel minket a munka, fáradtak vagyunk, ezért ki kell valakin élni a düht, ami bennünk van. Ennyi. Különben meg bírjuk egymást. Vagyis.. Legtöbbször.
  Most még vele se szeretnék beszélni, kinyomom. Sóhajtok. Egy pici nyugalmat szeretnék, hogy átgondoljam a dolgokat. Kell ez nekem? Szükségem van arra, hogy minden egyes mozdulatommal újságok címlapján szerepeljek? Erre nekem kell válaszolnom. Csak nekem.






Dága olvasók! Itt is lenne a fejezet befejezése, azon a napon, amelyiken ki is volt írva. Picit összecsapott lett, bár remélem elnyeri a tetszéseteket.
Láthattátok, a blog elnyerte az első díját, és pont a kedvenc blogírómtól, szóval nagyon boldog voltam aznap. :) 
Szeretném, hogyha kapnék néhány komit, hogy mégis milyen a történet, hihi^^
puszi, Sara

4. fejezet / 1. rész

Hi readers!:) Új rész, itt is van a 4. fejezet! Köszönöm a 6 feliratkozót, és az 1000+ oldalmegjelenítést!:)) Sorry, sorry hogy ilyen későn, csak zsúfoltak a napjaim, most hétvégén se vagyok gépnél, ezért gondoltam, hogy kirakom a felét,(mondhatni ez egy kis ízelítő) és majd ha minden jól megy jövőhéten remélhetőleg kint lesz a másik fele.:)
puszi, Sara



  - Niall, ha jót akarsz magadnak, most utána mész. Nem mehetett ki az épületből nem engedik meg neki. És majd később a késéssel elszámolunk. Most csak béküljetek ki, és legyen béke - mondta Lou. Ezért is szeretem. Megért minket.
  Vigyorogva egy aprót bólintottam, ami egyet jelentett egy köszönömmel. Kirohantam a folyosóra, ahol hirtelen fogalmam sem volt, hova mehetett Hazz ebben a 10 emeletes épületben. Az tuti, hogy nem maradt itt a másodikon. Elgondolkodtam mit szoktam én csinálni ilyenkor amikor nyugalomra van szükségem, és aztán leesett.
  A liften benyomtam a tizedik emeletet, és reménykedtem, hogy ott lesz. Amint a lift felért, én megkerestem a lépcsőt, ami a tetőtérre vezet fel. Kettesével véve a lépcsőfokokat felszaladtam, és gondolatom bebizonyosodott. Ott volt, és a korláton csak kifelé bámult. Ezen a helyen volt egy fotózásunk, amire mindig mosolyogva emlékezem vissza, hiszen a szél annyira fújt, hogy alig bírtunk megállni a lábunkon.
  - Menj innen. - Harry még mindig háttal állt nekem, gondolom meghallotta ahogy közeledem felé. Nem hallgattam rá, csak simán mellé álltam, és én is ránehezedtem a korlátra, mindkét kezemmel.
  - Cső. Mizu? - kezdtem elég bénán a beszélgetést. Jó, értem én, nem a legjobb, tudom. De hát, igazából fogalma sincs mit kéne ebben a helyzetben mondanom.
  Harry nem válaszolt semmit, csak meredten bámult. Nem szólt semmit, még csak rám sem nézett. Be kell vallanom, ezt az egészet én csináltam magammal, bár igazából már arra se emlékszem, hogy mi volt a baj.
  - Na. Haver, én nem akarom ezt játszani, és gondolj bele, ha legalább most nem, akkor a rajongók, meg a sajtó előtt legyél velem rendes. Oké? - nem akartam úgy érzelmeskedni, mint egy csaj, és fogalmam sincs mennyire sikerült ezt teljesítenem.
  - Jó. Szia. - Na nee. Ez nekem nem elég. Tény, makacs vagyok, nem is kicsit. Nehéz az élet.
  - Egyébként hogy vagy?
  - Nem hallottad? - nézett rám szúrósan - Menj innen! - hangjában érződött a düh, ha ő ezt bármennyire nem akarta.
  - Nem. - mondtam határozottan. Harry rám nézett, és akkor már tudtam, hogy ez baj volt. Ja, plusz, hogy az edzéseknek megvannak az előnyei.
  És akkor... Na. Elmondanám szépen ha tudnám, de nem tudom. Harry rám támad, megkérdezi még egyszer, hogy mit mondtam, én elismétlem, ő megkérdezi még egyszer, én megint elmondom, ő kiakad, én megvonom a vállam, ő rám támad, én ráordítok, hogy mit képzel, őt ez mind nem érdekli, és bever egyet, én káromkodom egyet aztán visszaadom neki, felreped a szája, eltátja a száját, hogy mégis hogy képzeltem, hogy a nagy, szuper, tökéletes Harry Stylest bántom. Ezek után azt hiszem már nem kell folytatnom.
  - Srácok, ez mi volt? - jött fel Simon egy riporterrel, plusz a fiúkkal. A riporter már beszélt a kamerába, gondolom az egész bunyót felvették.
  - Ez egy rohadék.