1. fejezet

Drága olvasóim!:) Nem bírtam várni, már régebben megírtam a részt, de mivel az egész kinézet mára lett kész, úgy gondoltam kiteszem, az év utolsó napján. Köszönöm a két rendszeres olvasót, nem gondoltam volna, hogy máris ennyi embernek tetszik a történetem.:) És akkor itt a rész, jó olvasást!
puszi, Sara

Ide-oda szaladgálok, a rendért. A lány, akinek még mindig nem tudom a nevét, ma jön meg. Tegnap nagyon a szívembe zártam, láttam benne valami különlegeset. Nem akarom rá mondani, hogy szerelem, az túl korai lenne. Ez inkább vonzódás.

  Egyébként tegnapi napot jól elcsesztem. Nem mentem a sajtótájékoztatóra ahova hivatalos voltam - mondanom sem kell a média ezzel volt tele -, plusz a koncertről is elkéstem. De úgy elkéstem, hogy már az előzenekar is volt. Igen, elaludtam, bocs.

  Kopognak. Úgy terveztem, hogy először a tegnapi viseletemben leszek, aztán rájöttem, hogy napszemüvegben még sem olyan jó egy lakásban mászkálni. Mivel még semmit se vettem föl, minden mindegy alapon kinyitom az ajtót. Mielőtt feleszmélne behúzom a házamba, az ajtót kulcsra zárom. A lány meg sem tud szólalni, épphogy vesz levegőt.

  - Figyelj, tudom ez a helyzet furcsa, de most akkor akarsz játszani a gitáromon vagy nem? - már semmi kedvem nincs ehhez az egészhez. Csak egy átlagos rajongónak tűnik.

  Csak bólint egyet. Intek a fejemmel, hogy jöjjön utánam fel a lépcsőn, mire illedelmesen el kezd követni. Bemegyek a zeneszobába, ahol már több slágerünk is megszületett. Itt írtuk Take Me Home album számainak nagy részét.

  - Ott van a gitár próbáld ki. - ahogy meglátja, már le is fut vele. Meglep a viselkedése, félek, hogy elviszi, és kikürtöli a világnak, ott a kezében Niall Horan gitárja.

  Utána szaladok, le a lépcsőn. A "Várj!" kiáltásaim nem sokat érnek. Kiszalad a hátsó üvegajtón, én pedig utána. Amire utolérem a fűben fekszik, és rájön, hogy nincs nála a gitárpengető. Nem fekszem le mellé, inkább megfordulok, hogy lehozzak neki egyet.

  Visszaérve látom, ahogyan fetreng a fűben, és magában nevet. Gondolom megtalálta Rexet, a kutyámat. Eléggé régóta megvan, szerintem mondhatom: ő a lelki társam. Neki bármit elmondhatok, tudom, nem fogja tovább adni. Tapasztalatból tudom, nem véletlenül mondják azt, hogy a kutya az ember legjobb barátja.

  - Itt egy pengető. - adom neki oda, mire nevetve elveszi. Zéró épp most nyalta meg az arcát, utána pedig odajött hozzám, hogy megsimogassam.

  - Köszönöm. Egyébként még be sem mutatkoztam. - nyújtja a kezét, amit természetesen elfogadok - Lizy. - mosolyog.

  - Niall.

  - Nem gondoltam volna. - csóválja a fejét nevetve. Ez a lány csupa jókedv. Egyfolytában nevet. Milyen jó lehet neki.

  Lefekszem mellé, és én is az eget bámulom. Mint régen. Most is keressük a felhőkben a formát, csak régebben sokkal kevesebb gondunk volt, és bármikor megtehettük ezt. Mára ez megváltozott. Rohanás az életem, mint a legtöbb felnőtt emberé. De most már az utcára se tudok kimenni.

  Lizy elkezdett egy dallamot játszani, amire felfigyeltem. Nem ismerős. Egyáltalán nem ismerős.

  - Ez micsoda? - kérdezem kíváncsian.

  - Fogalmam sincs. Egy barátomtól hallottam, és megtanultam a dallamot. Ha jól tudom ez nem is angol szám. Valami külföldi. - magyarázkodik. Aha. Ezek szerint nem kell ismernem. Majd utána nézek. - Ha szeretnéd megkérdezem tőle. - mosolyog.

  - Nem kell köszi. -utasítom el. - Minek? Nem lesz tőle se jobb, se rosszabb az életem. - mormogom magamban halkan, de sajnos meghallja.

   - Nem kéne így gondolkodnod. - csóválja a fejét - Mi van veled? Az egész világ látja, valami bajod biztos van? - ül föl, a gitár pedig még mindig az ölében.

  - Lizy, nem azért hívtalak meg, hogy ezt megbeszéljük... Örülj neki, hogy itt lehetsz, ez kivételes alkalom.

  - Azt hiszed nem örülök? - csattan fel.

  - Nem látszik. - vágom oda hozzá. Az ittléte egyre rosszabbá válik. Nem azért hívtam át, és nem azért csesztem el a tegnapot, hogy majd itt veszekedjünk.

  - Valami nagyon nagy baj van itt. Neked barátnőre van szükséged. - gondolkodik hangosan.

  - Mi? Nem? Nekem nem kell. Jól vagyok. - tiltakozom. Mintha az anyám lenne, aki zsarol, hogy egyem meg a borsót. Nem, köszi.

  - Te jól vagy? Ezt eléggé hihetően mondtad, mondhatom... - igen, már biztos az anyám. Egy életvidám kislányból átváltozott egy parancsolgató öregasszonnyá. Ki kéne innen küldeni. Elmehet melegebb tájakra. - Szóval. A terv az, hogy eljátszom, hogy a barátnőd vagyok. Előtted is. Mindenki előtt. Csókolózunk stb... Úgy fogunk viselkedni mint egy igazi pár. - őszintén mondom a csaj minden plusz pontját elvesztette nálam - Persze csak ha ezt akarod. - néz rám úgy, mintha meg tudna babonázni a szemeivel. Bocs, ez egy zsarolónak elég nehéz. Asszem ezt felejtheted csajszi. 

  - Remélem jól szórakoztál. Mehetsz is el. - mondom, mikor kitör belőle a nevetés. 

  - Elhitted? Hahaha. - nevetőgörcsöt kap, ami miatt csak visít. Ezek szerint viccelt. Még jó. - Hallod téged könnyen át lehet verni. 

  Kiröhög. Én pedig majd' felrobbanok mérgemben. Hogy meri? Hogyan? Engem??  

  - Figyelj távozz a házamból most. Rendben? Mielőtt bármi mást csinálnék amit te nem akarsz. - a felpofozásra célzok, de lehet, hogy ezt félreértette. Lizy elrohan, én pedig felülök a fűben. Mit csinálok? Miért vagyok ilyen az emberekkel? Mi történik velem?

  - Hahó, ember keljél már fel! - rángat Harry. Kinyitom a szemeim, és azon gondolkodom, hogy miért aludtam el, és miért van itt Hazz? Hát összevesztünk nem?
  - Mi bajod van, hagyjál már. - mint egy kisgyerek, aki reggel nem akar felébredni az anyja unszolása ellenére se.
  - Az a bajom basszus, hogy képzeld, egyik értelmes fannak elárultad hol laksz. Azóta minimum 50 rajongó áll a házad előtt, sőt a pletykák akörül mennek, hogy meg akartál erőszakolni egy csajt. Mondjuk, nem is értem, hogy miért zavar. - mondja, aztán elmegy, engem itt hagyva. Valószínű bocsánatot akart kérni. Ha bárki nem tudná, fiúk is szoktak drámázni. Megsúgom.
  Harry az az ember, aki utál másokkal haragban lenni, közben pedig igazi nőcsábász. Múltkor hazahozott egy lányt egy buliból. Miután a dolog megtörtént bevallotta a csajnak, hogy nem akar semmii többet. A csaj elhúzott, Harry pedig azóta is ajándékokat küldözget neki. Így van ez minden lánnyal. Egy notesz tele a lányok lakcímével, és egy úgynevezett Harrycsicska minden nőnek kiszállítja az ajándékokat hónaponta. Van pénz nála is, az egyszer biztos.
  Megdörzsölöm a szemem, és bemegyek a nappaliba, ahol Harrynek már nyoma sincs. Csakúgy, ahogy a kutyusomnak se. Remek.
  Viszont a rajongók, na azok itt vannak. Nem kellett volna ezt a barom Lizyt közel engednem magamhoz. Semmi értelme nem volt. Elkezdett a pletykalapoknak hamis dolgokat mondani. Előre látom, a címlapokat: NIALL HORAN MEGERŐSZAKOLT EGY LÁNYT! - Bár lehet, hogy azt mondta, hogy majdnem, a sajtó ezt simán kijavítja.
  Hirtelen elegem lett a rajongók sikításából, és már majdnem feltéptem az ajtót. Végül inkább az erkélyt választom, onnan nem tudják letépni a pólóm. Ismerem az ilyeneket.
  - HAHÓ! - ordítom le, hátha meglátnak. Az egyik fan felnéz, és egy rohadt nagyot ordít amire többen odakapják a fejüket. A fan csak mutogat, így lassan mindenki észrevesz. Harry rosszul mondta, már minimum 500 - an vannak, nem 50 - en. Remek. - SZÓVAL. CSÖND LEGYEEEEEN. - ordítom torkom szakadtából. - a rajongók inteligensebb fele csöndben marad, a másik fele viszont csak jobban sikít. Azért megpróbálkozom a lehetetlennel. -  MINDENKI MENJEN EL! AKI MARAD ARRA HÍVOM A RENDŐRSÉGET! - kiáltom, és bemegyek az erkélyajtón. A függönyt magam után behúzom. Komolyan gondolom amit mondtam, hívom a rendőrséget. Ez így nem mehet, hogy nincs magánéletem. Felmondok.
  Hirtelen csönd lesz. Mintha mindenkinek elakadna a lélegzete valami miatt, aztán megint csak újabb hangzavar.
  - Niaaaal! - hallom meg az ismerős hangot, ami már szinte elvesz a tömegben. - Gyere segíts becsukni az ajtóóót! - Igen a rajongók be akartak jönni. Hülyék.
  Odamegyek, és segítek. Attól, hogy Emily az exem, bírjuk egymást. Eltekintettünk a múlttól, ami miatt szerintem egy nagyon nagy pluszpont jár nekünk. Igen jártunk, de nem voltunk szerelmesek. Megbeszéltük a dolgainkat és minden rendben lett. Ez volt már 2 éve, azóta úgy viselkedik velem mint egy második menedzser.
  - Szia. - amikor végre becsuktuk az ajtót, két puszival köszöntöm. - Mit keresel itt? - hétvégénként szoktunk találkozni, ezért volt furcsa. Még nincs szombat.
  - Szerinted? Mit tettél? Vagy mi van? És miért mondta be a tévé, hogy lehet, hogy a karrierednek vége lesz egy bírósági ügy miatt? - kérdés kérdés hátán.
  - Esküszöm, én nem.. Fogalmam sincs. - picit meghökkentett a hír, hogy vége lesz a pályafutásomnak úgy, hogy én arról nem is tudok. És akkor Simon azt mondaná: Ez a 'shóbiznisz'. Igen. Az elején mindegyikőnktől megkérdezte, hogy tényleg bevállaljuk -e, ezt a felhajtást. Akkoriban fiatalok voltunk, és nem tudtuk mivel jár, hát természetesen rávágtuk az igent.
  - Figyelsz te rám? - zökkentett vissza a valóságba Emily, amire csak bólintottam - Mit fogsz csinálni?