Prológus

  Egy teljesen szokásos nap veszi kezdetét. Ma csak egy sima sajtótájékoztatóm lesz, azután pedig egy szokáos koncert, hiszen éppen turnén vagyunk a srácokkal. Semmi különös nem történik velem mostanában. A napjaim azzal telnek, hogy egész nap nem tudok kimenni az utcára, hisz' a rajongóink mindig tudják hol vagyunk, vagy esetleg leszünk. Nem utálom őket, nélkülük sehol se lennénk, csak ilyenkor már nagyon idegesítőek. Tudhatnák hol a határ. Ez az egy baj van velük.

  Kimászom az pihe-puha ágyamból, és a szekrényemben turkálok, hogy megtaláljam, melyik ruhát készítette ki a stylistunk mára. Igen, a szetteken (muszáj így hívnom, kényszerít rá, akárhogyan is próbálom neki elmondani, hogy fiú vagyok), egy sárga cetli pihen, amin a dátum van, mikor kell azokat felvennem. Lou, a stylist, sokkal, de sokkal előrébb, megtudja mikor hova megyek, mint én. Szegény lány, már néha teljesen szét van esve, hiszen öt fiút kell öltöztetnie.

  Kiveszem a farmert és a pólót. Bemegyek a fürdőbe, hogy lezuhanyozzak. Miközben a a forró víz zuhog rám, elgondolkozok azon, miért érzem azt, ahogy egyre mélyebb depresszióba esek. Nem élvezem azt, amit csinálok. Mindenkivel rosszul bánok mostanában, ok nélkül leordítom a fejüket. Ezt a rajongók is észrevették, már a pletykálgatások is elkezdtek folyni, vajon mi bajom van. Én sem tudom. Valakire van szükségem, de nem tudom kire.

  A samponnal megmosom gyorsan a hajam, aztán leöblítem. Kilépek a zuhanykabinból, megtörülközöm, felöltözöm. Meghallom a telefonom csörgését, ami miatt sietve otthagyom a fürdőszobát. A kijelzőn egyik zenésztársam neve villog. Nem akarom neki felvenni a telefont, mert tegnap vesztünk össze. Kivételesen nem az enyém, hanem Harry hibája volt. A rendes okra, amiért vitázni kezdtünk nem emlékszem, a lényeg az, hogy a végén olyan csúnya szavakat vágtunk egymáshoz, ami miatt mindketten duzzogva távoztunk. A többiek meg csak röhögtek rajtunk. Kedvesek.

  Kinyomom. Semmi kedvem vele kibékülni. Tudom, mostanában gonosz vagyok. Elegem van mindenkiből. Velem senki se törődik, csak simán: "Nézd, az ott Niall Horan!". Plusz még néhány sikítás, amiktől csodálkozom, hogy még nem szakadt ki a dobhártyám. 

  Felveszek egy baseball sapkát, és egy pilótaszemüveget. Nem mehetek csak simán ki az utcára, ráadásul most kocsiba se szeretnék ülni. Felkapom a kulcsom, aztán kiszaladok, mintha sietnék, de inkább csak a fejem szeretném kiszellőztetni. 

  A friss levegőn örömmel veszem észre, hogy most egy rajongó sincs itt. Elhagyatott ez a környék. Vagyis megvettem, és minden lesifotósnak tilos ide belépni. A rajongók szoktak erre kóborolni, de mivel több ház is van itt, nem tudják hol is vagyok igazából. Elindulok, megcélzom a stúdiót. Tegnap otthagytam a kabátom, mert a Harryvel való vitánk után gyorsan elakartam onnan tűnni. De most vissza kell mennem, és több mint valószínű olyan személyekkel fogok találkozni, akiket legszívesebben elkerülnék. 

  A gondolataimban elmerülök, és csak a földet bámulom. Nem veszem észre, hogy egy lány jön velem szembe, csakúgy mint ő se. Így hát véletlenül egymásnak megyünk. A kávéja amit eddig iszogatott ráömlik a fehér pólómra. Remek. 

  - Jaj nagyon sajnálom! Biztos le lehet valahogy szedni. - a pulcsija ujjával elkezdeni sikálni a foltot, de csak jobban elkeni. -Bocsii. - húzza el a száját. Csak most jutok el odáig, hogy ránézzek. Hosszú szőkés barna haja a egy copfba van összefogva, ami érthető is, mivel 30 fok van. Egy ujjatlan felsőt visel, amin "I Love 1D" felirat szerepel, egy rövidnadrág kíséretében. Észrevette, hogy őt bámulom, így megszólal - Öö mit nézel? - mosolyog. 

  - Semmit. - rázom meg a fejem. - Látom a directioner vagy. - mutatok bénán a topjára. 

  - Igen. - büszkén vigyorog - Most is Niallt jöttem megkeresni. Itt laksz? Nem tudod ő hol lakik? Olyan jó lenne csak egy fényképet csinálni vele! Vagy tudod, kipróbálni a gitárját! Ah az milyen jó lenne már! A gitárom az életem, nem adom oda senkinek annyira féltem, de az övé... Az maga.. az maga.. Nincs is rá szó! - látta hogy furcsán, de mosolyogva hallgatom, így rájött, hogy picit sokat fecsegett. - Jaj bocsi, néha csak úgy beszélek róla... Aki ismer az tudja. Na de tudod hol lakik? - gyönyörű kék szeme csillog. Ilyenkor mi a szokás? Valljam be neki, hogy én vagyok az, Niall, de valószínű felsikítana, és annyi rajongó van itt, hogy az egyáltalán nem lenne szerencsés helyzet. Nagyon nem. 

  - Nem tudom. De én is directioner vagyok, szeretnék neked valamit mutatni. - felelek neki meggondolatlanul. 

  - Egy boydirectioner? Úristen! Nemhogy lányokat nem ismerek, az első directioner egy fiú akivel beszélek?! Azta.. - megfogom a kezét, és figyelmem kívül hagyom az elkábult megjegyzéseit. Elkezdem vezetni, mint egy kutyát. Ő a kutya, a keze pedig a póráz. Bár az úgy szokott lenni, hogy a kutya a vezető előtt van, nem mögött. Mindegy.
  Már szinte szaladok, nehogy a sok rajongónak feltűnjön mit csinálunk, és mindenfélét lekövetkeztessenek, ami természetesen nem igaz. Még nem derült hol lakom, ezután se szeretném.
  - De hova megyünk? - kíváncsiskodik. Szegény lány nevét se tudom, de nem baj. Csak húztam magam után.
  - Majd meglátod. - mondom neki titokzatosan, és mondatom végére pont az ajtómhoz érünk. Bekopog. Értelem. - Szerencsétlen itt lakok. - nézek rá picit mogorván. Az arca picit szomorúvá válik, amit nem hagyhatok szó nélkül. - Mi a baj?
  - Semmi. - szipog, aztán lassacskán egy-két könnycsepp is kibújik az arcán. Biztatóan megölelem, bár sírásának okát nem tudom. Az ölelés közben kinyitom az ajtót a nagy kulcscsomóval, és behúzom a törékeny lányt, aki ezelőtt mindig pörgött. Legalábbis két perce igen.
  - Nekem elmondhatod. - simogatom meg a hátát, miközben leültetem a kanapéra. Magam is leülök mellé, és még mindig magamhoz húzva ölelem. Nem tudom mi lehet a baja a szöszinek, de biztos, hogy nem az, amit mondtam neki. Egy nagyobb komolyabb probléma áll emögött.
  - Ajj. Szóval tudod... Vagy nem tudod. - gondolkodik el - Én egész életemben arra hajtottam, hogy Niall, és én egyszer talán... Talán találkozzunk. Ő rám mosolyog, én vissza, aláírja a pólóm, és egy közös képet készítünk. Ezzel bőven meglettem volna elégedve. De ha még a gitárját is megpengethetném, akkor.. Akkor én lennék a világ legboldogabb embere. Tudod miatta tanultam meg gitározni. - egy halvány mosolyt ereszt az arcára - Ja, és ha több is lehetne köztünk, mint rajongó - sztár kapcsolat... Na, az lenne maga a csoda. Tudod, nekem ő többet jelent annál, mint egy cuki sztár. Nekem ő a mindenem, akkor is ha nem tudja. És most ideutaztunk a családdal, és valahol a közelemben kell lennie. Itt kell lennie. - mondandója végén a kezébe temette arcát. Látszott rajta, hogy megviselte a sok keresgélés, sőt szerintem a nap is megsütötte az arcát. Nem tudtam mit tenni, konkrétan egy szerelmi vallomást kaptam:
  - És ha azt mondanám Niall igenis nagyon közel van? - nézek rá a napszemüveg mögül. Még mindig nem akartam magam leleplezni. Még nem.
  - Akkor te lennél az isten. Vagyis csak a második, mert az első Niall. - vigyorog pimaszul.
  - Figyelj holnap gyere vissza 3-kor. Rendben? - kérdezem tőle. Már szinte biztos vagyok benne, hogy a válasz igen.
  - Rendben. Segítesz majd megkeresni Niallt? - pislog giga szemeivel, aminek lehetetlen nemet mondani.
  - Persze.